BUX 140370.28 0,34 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A vártnál kevesebb lesz a közbeszerzés

2007. november 7. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elsősorban az uniós források vártnál lassúbb lekötése miatt idén a közbeszerzések összértéke nem éri el a félévkor prognosztizált 1700-2000 milliárd forintot - mondta lapunknak Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze (MKH) Kft. ügyvezető igazgatója. A költségvetési megszorítások szintén visszavetették az állami szervezetek és önkormányzatok beszerzéseit, de az elmaradás inkább az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjaihoz kapcsolódó pályázatok kiírásának, valamint a kiemelt projektekről való kormánydöntés csúszásával magyarázható, így azok megvalósítására még ki sem írták a közbeszerzési eljárásokat.
A MKH összesítése szerint idén - a Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmények alapján - november ötödikéig 3493 eljárás zárult le eredményesen, amelyeken 1263,4 milliárd forint elköltéséről döntöttek az ajánlatkérők. A kft. az év végére legfeljebb 1500 milliárd forintos közbeszerzési forgalmat vár, szemben a tavalyi 1884 milliárddal, ami az egyszerű eljárásokkal (a nemzeti értékhatár alattiakkal) együtt meghaladta a 2000 milliárdot. Igaz ugyanakkor, hogy a tavalyi év kiemelkedő volt, főleg az út-, a kommunális és a metróberuházásokhoz kapcsolódó tenderek miatt - másképp megközelítve azért, mert választási év volt és az első nemzeti fejlesztési terv utolsó éve.
Az idei öt legnagyobb értékű közbeszerzés mindegyikét tárgyalásos formában bonyolították le. Közülük 185,3 milliárd forint keretösszeggel kiemelkedik a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. eljárása, amelynek alapján az elosztóhálózat rekonstrukciójára és létesítésére 19 céggel kötöttek szerződést. A második pályázat eredményhirdetését 2006-ban tartották, de az erről szóló közlemény csak az egyik idei Közbeszerzési Értesítőben jelent meg: az M0-ás körgyűrű északi Duna-hídjának építése, amelyet a Hídépítő Zrt. és a Strabag Zrt. vállalt el 61,9 milliárd forintért. A harmadik a Mol Földgázszállító Zrt. 38,9 milliárdos tendere földgázvezeték és a kapcsolódó létesítmények építésére (ennek nyertese az Olajterv Zrt. és OTF Fővállalkozó Zrt.). A negyedik és az ötödik legértékesebb közbeszerzések ppp-projektek megvalósítására szólnak: a szintén 2006-os, de csak az idén megjelent hirdetménnyel a szombathelyi börtönépítés és -üzemeltetés (23,9 milliárd forintért a ZÁÉV Zrt. és a Future FM Létesítménygazdálkodási Zrt. nyerte el), illetve a fővárosi Közraktárak fejlesztése (Porto Investment Hungary Kft., 20,7 milliárd forint).

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet