A Miskolci Egyetem befektetőt keres a vagyonkezelésében lévő Zenepalota műemlék épületének rekonstrukciójára és húszéves üzemeltetésére - tudta meg lapunk Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettestől. A neobarokk épületben működik az egyetem Bartók Béla Zenetudományi Intézete és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola. A magánpartnernek saját finanszírozásban kell felújítania az épületet, amelyet a futamidő alatt hasznosíthat. Az egyetem húsz évig havonta szolgáltatási díjat fizet majd az építési munkákért, a bérletért és üzemeltetésért. Ennek értéke a futamidő alatt összesen mintegy 750 millió forint lehet, amelynek felét az egyetem, a másik felét pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium fizeti ki a felsőoktatási ppp fejlesztési program keretében. (A zeneművészeti szakközépiskolának pedig bérleti díjat kell majd fizetnie a helyiségekért.)
A befektető kiválasztására szóló közbeszerzési eljárás kiírását november 19-ére tervezi az egyetem. A rekonstrukció legkorábban 2008 nyarán kezdődhet és legfeljebb egy évet vehet igénybe - tette hozzá Mang Béla. A Zenepalota kiváló akusztikájú koncerttermében egy hangfelvételek készítésére alkalmas stúdiót is terveznek, amelynek kialakítása szintén a magáncég feladata lesz, de a szükséges technikai berendezéseket az egyetem szerzi be. A felújítással párhuzamosan a felsőoktatási intézmény lecserélné a meglévő, elöregedett hangszerállományt is, a 80-100 millió forintos vásárláshoz azonban még nem talált forrást vagy támogatást. A Zenepalota felújított épületében ugyanakkor az egyetem a jövőben kibővítené a művészeti oktatást, például grafikus-, festészeti és kulturális antropológus-képzésekkel.
