BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jövő héten döntenek a felfüggesztett kkv-s pályázat nyerteseiről

2007. szeptember 12. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szeptember tizedikei hatállyal felfüggesztette a közép-magyarországi operatív program keretében a kis- és középvállalkozások (kkv) minőség-, környezet és egyéb irányítási rendszerek bevezetését (2007-1.2.6) támogató pályázatát. A pályázati ablakot 2007. augusztus 24-én nyitották meg, és a tervek szerint november 30-áig tartották volna nyitva. Szeptember elején azonban már annyi pályázat érkezett be, hogy a tervezett keret kimerülni látszott, ezért a felfüggesztés mellett döntöttek. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2007-2008-ban 270 millió forint, amelyből erre az évre 162 millió forint juthat. A határidőig beérkezett, a kiírásnak megfelelő pályázatok a támogatást megkapják - hangsúlyozta lapunknak Ligetvári Krisztina, az NFÜ GOP irányító hatóság kommunikációs tanácsadója. A még fennmaradó forrásra 2008 első félévében jelenik meg új pályázat, amelynek kiírásakor figyelembe veszik a mostani pályázat tapasztalatait. A már beérkezett pályázatok értékelése - az A típusú pályázatoknál ígért - három hét alatt megtörténik, így az első döntések a jövő héten várhatóak.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet