BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ki építi ki a központi személyügyi informatikai rendszert?

2007. augusztus 15. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

NAPI Gazdaság
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) új pályázatot írt ki a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) szervezeti kiépítésének támogatására, az integrált informatikai rendszer és a számítástechnikai háttér megvalósítására – tudta meg a NAPI Gazdaság. Az első közbeszerzési eljárást tavasszal lefújták, mivel a részvételi felhívás pontatlan volt, így az ajánlatkéréshez szükséges rangsorolást nem lehetett volna objektíven, az esélyegyenlőség elveit nem sértő módon elkészíteni. A mostani, új kiírásnál a teljesítés határideje 2009. március vége. A jelentkezőkkel szembeni minimumkövetelmények közé tartozik, hogy a 2004–2006 közötti időszakból legalább egy nettó 450 millió forint értékű, rendszerintegrációt, szoftverfejlesztést és hardverszállítást magában foglaló referenciájuk legyen, valamint egy, legalább ezer fős személyi állományt kezelő hr-információs rendszer megvalósítását tudják felmutatni, továbbá már egy, minimum háromezer ügyfelet kiszolgáló osztott szolgáltató központot (shared service center) kialakítását.
A tárgyalásos közbeszerzési eljárásra szeptember 10-éig lehet jelentkezni. A második fordulóban a KSZK három jelentkezőt kér majd fel ajánlattételre. A projekt megvalósításának költségét a KSZK korábban 800 millió forintra becsülte.
Világszerte több sikeres kormányzati projekt volt már a megosztott szolgáltató központok (shared service centerek) felállítására, ezekben a rutinjellegű, nagy volumenű, ismétlődő tevékenységeket összevontan látják el, a korábbinál olcsóbban. Ez a jelen esetben a személyügyi adminisztrációt jelenti. A tervek szerint a tizenegy minisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban jelenleg szigetszerűen működő személyügyi informatikai rendszerek helyett egy központi működik majd. Ezt a központot 2008 végéig fokozatosan hozzák létre; személyi állománya a tárcák humánpolitikai szakembereinek bázisára épül. A központ komplex módon kezeli majd a teljes központi igazgatás személyi-, teljesítményértékelési-, szervezeti- és javadalmazási adatait. Az új teljesítményértékelési rendszer, illetve módszertan kialakításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás szintén folyamatban van.

A KSZK önálló költségvetési szervként 2007. január 1-jével jött létre. A kormányzat a konvergenciaprogramban vállalta, hogy jelentősen csökkenti a közszféra működési kiadásainak GDP-beli súlyát, továbbá rögzítette a közigazgatást érintő strukturális reformok körét és azok ütemezését. A főbb strukturális intézkedések között szerepel a párhuzamos funkcionális területek – humánpolitika, informatika, vagyonkezelés-üzemeltetés – központosítása.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet