Csaknem másfél éves pályáztatás, négy közbeszerzési felhívás és közbeszerzési döntőbizottsági (KD) vizsgálat után pénteken szerződést kötött az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) a Colas-csoporthoz tartozó Colas Dunántúl Zrt.-vel és az Egút Zrt.-vel a győr-gönyűi országos közforgalmú kikötő építésére. A megállapodásra azután került sor, hogy a KD elutasította a negyedik pályázaton a harmadik legalacsonyabb árajánlatot benyújtó KMR 2007 Konzorcium (Közgép Zrt.–Magyar Aszfalt Kft.–Resonator Kft.), valamint a második helyre rangsorolt Arrabona 2008 Konzorcium (Swietelsky Építő Kft.–Mávépcell Kft.) jogorvoslati kérelmét. A testület szerint az Édukövizig nem sértette meg a közbeszerzési törvényt azzal, hogy nem minősítette a Colas Konzorcium árajánlatát kirívóan alacsonynak és nem érvénytelenítette azt. A Colas 5,5 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, ami 29,6 százalékkal alacsonyabb az Édukövizig által előzetesen becsült árnál. A vízügyi igazgatóság ugyanakkor előre közölte, hogy elfogadja az irányártól több mint 20 százalékkal eltérő árajánlatokat is, ha azokat indokolják a cégek. A Colas indokolást pedig megfelelőnek találta az Édukövizig.
A vesztes konzorciumok a KD határozata ellen nem fellebbezhetnek, annak felülvizsgálatát a Fővárosi Bíróságtól kérhetik – de az esetleges elhúzódó pereskedés lényegében már nem befolyásolná a kikötőépítést, hiszen a vízügyi igazgatóság aláírta a szerződést a Colasszal. Mivel a július 2-ára tervezett szerződéskötés a jogorvoslati eljárás miatt 18 napot csúszott, így a nyertes által vállalt 2008. április 26-ai kivitelezési határidő is kitolódhat ennyi idővel. A Colas a kikötő vasúti és közúti kapcsolatait, többek között 12 kilométer vasutat és egy 25 hektáros logisztikai park infrastruktúráját építi ki. A kikötőfejlesztés összesen 9,7 milliárd forintba kerül, amit 75 százalékban az unió, fennmaradó részben pedig a magyar állam finanszíroz. Ahhoz, hogy az uniós támogatás lehívható legyen, a beruházást legkésőbb 2008. július 30-áig be kell fejezni.
