BUX 140033.90 0,68 %
OTP 45890 0,81 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eladó a volt Mária Terézia laktanya

2007. június 13. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) meghirdette a több éve eladási listáján szereplő, Ferenc körút és Üllői út sarkán lévő Mária Terézia laktanyát. A másfél hektáros területen álló, több mint 44 ezer négyzetméter bruttó szintterületű műemlék ingatlan értékesítésére azonban most először írtak ki pályázatot, mivel a földhivatali és egyéb hatósági, valamint a bérleti szerződésekkel kapcsolatos ügyek eddig megakadályozták ezt. A volt laktanya ma irodaházként funkcionál, vagyonkezelője a KVI, az értékesítéséből származó többmilliárdos bevétel pedig a központi költségvetést gazdagítja majd. Eddig öt érdeklődő vásárolta meg a pályázati dokumentációt – tudta meg lapunk Zelles Sándortól, a KVI vezérigazgatójától.
Az igazgatóság több tucat bérleti szerződéssel együtt próbálja értékesíteni az ingatlant, ezek a szerződések mintegy 7000 négyzetmétert érintenek. Az épület egyes részeit a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzat is ingyen használhatja. Ezek mellett még a felszámolás alatt lévő Centrum Áruházak Vállalat is vagyonkezelői joggal rendelkezik az ingatlan egy bizonyos tulajdoni hányadára vonatkozóan, aminek törlését ugyan elrendelte az első fokon eljáró bíróság, de az ítélet még nem jogerős. A volt Mária Terézia laktanya megvásárlása iránt érdeklődőknek tehát mindezeket a körülményeket figyelembe kell venniük. Az ajánlattételi határidő június 20., az ajánlati biztosíték 400 millió forint.
A IX. kerületi jelentős közlekedési csomópontban elhelyezkedő épületet (pince, földszint, három emelet plusz magas tető) 1845–46-ban, Hild József tervei alapján építették. Teljesen közművesített. Építési övezeti besorolása szerint tömör városias beépítésű, lakóépületek és intézmények elhelyezésére szolgáló épület.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet