BUX 139267.51 0,13 %
OTP 45670 0,33 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ki építi meg már a gönyűi kikötőt?

2007. május 2. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt tizenöt hónapban eredménytelenül zárult három tender után az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) most negyedszer írt ki közbeszerzési eljárást a győr-gönyűi országos közforgalmú kikötő építésére – derül ki a legújabb felhívásból. A kivitelezőnek a kikötő vasúti és közúti kapcsolatait kellene kialakítania, egy csaknem 12 kilométeres vasutat és egy 25 hektáros terület infrastruktúráját kiépíteni. A munkák értékét a korábbi pályázatokon nettó 7,2 milliárd forintra becsülték, most a pótmunkákra elkülönített összeget levonva 6,5 milliárdos irányárat határoztak meg. A beruházást a környezetvédelem és infrastruktúra operatív program keretében valósul meg, a befejezési határidő 2008. július 30.
A nyílt eljáráson az ajánlatokat június 11-éig lehet benyújtani. Az ajánlattevőknek az előző öt évből származó vasút- és útépítési, valamint magasépítési referenciákon kívül rendelkezniük kell legalább egy teljesített, nettó 5 milliárd forint értékű építési beruházásról szóló, valamint egy 2 milliárd forintos uniós vagy más nemzetközi támogatásból megvalósított építési referenciával is.
Az előző három pályázatot a Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálta, amely megsemmisítette a kiírásokat és versenykorlátozás miatt összesen 13 millió forint bírságot is kiszabott. A legutóbbi pályázatot nem az Édukövizig hibájából semmisítették meg, hanem azt kérték az igazgatóságtól, hogy az ajánlattevőknek az eljárás során teljes körű hiánypótlást biztosítson, mivel azt a korábbiakban a műszaki alkalmasságra vonatkozóan nem tette lehetővé.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet