A jogerős bírósági döntést követően elindult a 125 éves múltra visszatekintő, jelenleg több mint 220 főt foglalkoztató barcsi Dráva Faipari Kft. felszámolása. A parkettagyártó és faipari cég felszámolását a hitelező pénzintézet kezdeményezte. A korábban a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Rt., majd a kilencvenes évek végétől a hofheimi székhelyű Mauer Beteiligungs GmbH és a Dráva Trading Export-Import Bt. tulajdonába került társaság két évvel ezelőtt, az egyik legnagyobb külföldi megrendelőjének elvesztése után került nehéz helyzetbe. Harminc dolgozót elbocsátottak, majd idén májusban a menedzsment finanszírozási gondok miatt a termelés leállítása mellett döntött. Ma még nem tudni, hogy egy sikeres reorganizációval és ehhez kapcsolódó profiltisztítással megmenthető-e a cég, még az sem ismert, hogy a hitelezőknek mekkora követelése van a kft.-vel szemben. Az biztos, hogy elkerülhetetlen több veszteséges tevékenység, mint például a csaphornyos parkettagyártás megszüntetése, valamint számítani kell egy drasztikus, legalább 100 fős létszámleépítésre is.
