BUX 140370.28 0,34 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Öt cég pályázik az október 23-ai rendezvények lebonyolítására

2002. szeptember 25. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az október 23-i központi ünnepi rendezvények lebonyolítására négy pályázat érkezett a Kormányzati Kommunikációs Központhoz (KKK) - tudta meg lapunk. A múlt hét elején kiírt gyorsított közbeszerzési eljárásra hét olyan vállalkozást hívtak meg, amelyeknek már van tapasztalatuk az állami ünnepségek szervezésében. A kormány nemrégiben döntött arról, hogy a költségvetés általános tartalékából kétszázmillió forintot a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) működő KKK rendelkezésére bocsát. Ebből az összegből bonyolítják le az október 23-i ünnepi rendezvények előkészítését. Tavaly az előző kabinet hasonló összeget, 198 millió forintot fordított erre a célra.
A hétfői határidőig négy érvényes pályázatot adtak be, kettő pedig határidőn kívül érkezett be. Érvényes pályázatot időben az Expander 2000 Kft., a Gála Party Service Kft., a Felhőc Produkció Kft., valamint közösen a Showtime Budapest Kft. és a Well Reklám Kft. adott be a KKK-hoz. A beadási határidőt a Leo Burnett Budapest Kft. és a Hat Reklám Kft. lépte túl.
A pályázatokat elbíráló bizottság tagja Tóth Miklós, a MeH kommunikációs főosztályvezetője, Kodela László, a kancellária helyettes államtitkára, Dalton Csilla, a KKK, Sipos József, a Nagy Imre-emlékház munkatársa és az 56-os Intézet kuratóriumának képviselője - mondta el lapunknak Gál J. Zoltán kormányszóvivő.
D. L.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet