Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A jelenlegi csődtörvény által biztosított szabályozás leegyszerűsítve arról szól, hogy amennyiben valamely társaság felszámolói tevékenységet végez, köteles a bíróság által ráosztott eljárást lebonyolítani. A „vagyonosabb” felszámolásokért folyó piaci versengés elméletileg teljesen kizárt, hiszen az egyes ügyeket számítógéppel párosítják a hivatalos felszámolói jegyzékből ismert felszámolókkal, bár ennek némiképp ellentmond, hogy a milliárdos vagyonnal rendelkező társaságok ellen indított felszámolásokat szinte kivétel nélkül a jelentősebb felszámolók kapják. A felszámolók törvényben rögzített díjazása leginkább attól függ, mekkora vagyonnal rendelkezik a gondjaikra bízott fizetésképtelen társaság, hiszen a felszámoló díjának összege a felszámolás során értékesített vagyontárgyak vételárának és a befolyt követelések együttes összegének öt százaléka. Amennyiben az adós cég tevékenységét a felszámoló az eljárás ideje alatt folytatni tudja, akkor az ebből eredő árbevétel két százaléka is a felszámolót illeti.
A felszámoló tehát a számítógépes sorsolás viszontagságainak kitéve, mindenféle piaci szempontok mérlegelésének lehetősége nélkül köteles a ráosztott eljárást lebonyolítani, még ha ez sorozatos veszteséggel jár is. A jelenlegi eljárások több mint 80 százaléka ugyanis vagyontalan cégekkel szemben indul, amelyek megszüntetésekor csak költség képződik. Az ilyen esetek kompenzálására jött létre a kezdetektől diszfunkcionális díjfedezeti és a díjkiegészítési számla. Az úgynevezett normál felszámolások esetén ugyanis, amikor a felszámoló az értékesítésből származó öt százalékot megkapja, ebből egy százalékot a díjkiegészítési számlára fizet be, hogy aztán a „vagyontalan” felszámolások esetén az itt felgyülemlett pénzből lehessen kielégíteni a felszámolói költségeket. Ez azért sem működhet megfelelően, mert az eljárások többsége a fentiekben említett módon vagyontalan cégek ellen indul, a felszámoló költségeit pedig rendszerint az adós társaság hitelezőinek kellene megfinanszíroznia az összkövetelésük egy százalékának a díjfedezeti számlára történő befizetésével. Csakhogy a kielégítés sorrendjében és a jogos követelések mértékében legtöbbször előkelő helyet elfoglaló adó- és járuléktartozásokat jegyző szervezetek (például az APEH és a VPOP) az egy százalék befizetése alól január 1-jétől mentességet élveznek. Ezek a be nem fizetett összegek érzékenyen érintik a felszámolószakmát. Így tehát az állam egy forinttal sem járul hozzá az üres cégek eltakarításához, ráadásul a jelek szerint az új hitelezővédelmi és fizetésképtelenségi törvény megalkotása is csak a felszámolóknak fontos, élükön a Felszámolók Országos Egyesületével (FOE).
A kép azonban korántsem teljes, mivel a lehetetlen helyzet okán egyre több eddig felszámolással is foglalkozó társaság vonul ki a piacról. Amennyiben ez a tendencia folytatódik és nem lesz, aki esetenként és kényszerből a profitorientált működést háttérbe szorítva felvállalja a vagyontalan cégek felszámolását, akkor az államnak valószínűleg sokkal mélyebben kell majd a zsebébe nyúlnia. Egyelőre azonban konzerválódni látszik a felszámolások finanszírozására kialakult úgynevezett keresztfinanszírozás hagyománya. A felszámoló ugyanis ebben a helyzetben nem tehet mást, mint hogy saját tőkéjéből fedezi a valószínűleg soha meg nem térülő költségeket vagy megpróbálja a vagyontalan cég ellen folyó eljárás költségeit a megtérüléssel kecsegtető eljárás során elszámolni.
Csendes Iván
