Az Ernst & Young Entrepreneur Of The Year (Az év üzletembere) díját - amelyet idén hatodik alkalommal adtak át - Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója kapta. A 22 éves múlttal rendelkező, nemzetközi védjegyoltalommal ellátott programban eddig ötvenezren vettek részt. Az indoklás szerint a paprika és a pálinka után 1993-ban egy új hungarikum született: a Sziget fesztivál alakítja és növeli a magyar piac ismertségét, új lehetőségeket teremtve az itteni művészvilág számára. A plakátragasztóként és turnémenedzserként kezdő Gerendai társaival az első fesztivált 26 millió forintos költségvetéssel kezdte el, mára a Sziget évente 400 látogatóval működik. Gerendai jelenleg résztulajdonosa a Radiocafét üzemeltető, valamint a Pesti Estet és a Time Out Budapestet is kiadó EMG Kft.-nek, melynek operatív irányítását is ellátja. A Sziget ügyvezetője képviselheti majd Magyarországot az E&Y World Entrepreneur Of The Year gáláján Monte-Carlóban.
A fődíj mellett az idén is három különdíjat osztottnak ki: a Példakép Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója, a Merész újító Losonczi Áron, a fényáteresztő beton feltalálója, a Jövő ígérete pedig a 26 éves Sándor Szandra, a Nanushka divatmárka tervező-ügyvezetője lett. A csupán három éve alapított márka termékei mára a hazai ismertség mellett Barcelonától Los Angelesig is keresett árucikké váltak.
