Hatalmas a verseny a vendéglátásban, ami jó néhány szálloda és étterem tulajdonost arra sarkall, hogy minél extrémebb, minél egyedibb környezetbe invitálja a vendégeket. Kitűnő példa erre az S Bar a Los Angeles-i Hollywood Boulevardon, amely a nyüzsgő nagyvárosban varázsol körénk tizenhetedik századi francia miliőt. A Philippe Starck sztárdizájner által tervezett csendes zug falait hajdani arisztokraták portréi díszítik, a csupa különböző karosszékkel berendezett helyiség már-már bútorraktárt idéz, mi több, a világítást a mennyezetről fordítva felfüggesztett asztali lámpák szolgáltatják. Mindez öncélúnak tűnhet, de rögtön megértjük a tervező szándékát, ha a bárpulthoz ülünk, ahol jobbára alkoholmentes és csakis egészséges összetevőket tartalmazó koktélokat kínálnak, mondván, a castingokon nem tanácsos másnaposan megjelenni. Van persze, ahol ez szinte kötelező: az USA egy másik csücskében, Oregon államban üzemelő Ace Hotelt tulajdonosai a rock and roll-bohémek tanyájaként jellemzik. Elképzelésük szerint vendégeik hajnalban térnek nyugovóra és átlustálkodják a másnapot. Meglehet, az alkohol lebomlásának eme folyamatára utal az is, hogy a szobákban az íróasztal bontási épületfából, az ágyak fejrészének huzata pedig újrahasznosított katonai esőköpenyből készült. A tizennégy lakosztályban az ágy végénél még lemezjátszó is helyet kapott, igaz, így a vendégnek időről időre fel kell kelnie, hogy megfordítsa a bakelitkorongot. Hasonló kemény világot ígér a manchesteri Vermilion névre keresztelt étterem és bár is, s hogy efelől semmi kétségünk ne legyen, a bejárat előtt a "B mint bumm" elnevezésű térplasztika fogad. Az atombombára utaló acélzuhatag egyértelműen jelzi, hogy az észak-angliai Manchester hajdani gyárnegyedében járunk - a "lebombázott ipari" összhatást még az sem rontja le, hogy az emeleti bárba aranymozaik csigalépcsőn juthatunk fel.
Tóth Ákos Gábor