A Százados úti Művésztelep nemcsak budapesti, hanem európai viszonylatban is az egyik legrégebbi, amely 1911-es alapításától mindmáig folyamatosan működik. A terület eredetileg Kőbányához tartozott, majd 1949-től a Józsefvároshoz csatolták, ahol időközben másfél száz alkotó váltotta egymást a műteremlakásokban. Itt mintázta például Medgyessy azt a négy allegorikus figurát, amelyek a párizsi világkiállításon aranyérmet nyertek, de itt készült Kisfaludi Strobl városligeti Íjásza, a Millenniumi emlékmű, a dicstelen véget ért Sztálin-szoborról nem is szólva…
Jelenleg közel félszázan dolgoznak itt, akiknek munkáiból május végéig kamaratárlat látható a Józsefvárosi Galériában. Bár Szabó Iván, a nagyvázsonyi vár lovas Kinizsi szobrának alkotója tíz éve elhunyt, szintén szobrász fiától, Szabó Gábortól két bronz domborművet láthatunk - József Attila-versek illusztrációi -, sőt a család másik két tagja, Szabó Zsófia és Szabó Ádám is kiállított. A legidősebb kiállító a 98 éves Búza Barna, aki realisztikusan mintázott, színezett terrakotta női mellszobrot mutat be. Egy ugyancsak az idősebb nemzedékhez tartozó művészházaspár is együtt szerepel: Gádor Magda bordó-fekete csíkozású betontorzója mellett Nagy Sándor fából faragott női aktja áll; a két szobrászról pedig a középgenerációhoz tartozó Várnagy Ildikó mintázott agyagból kettős portrét, amelyet kiégetés után bearanyozott. A változatos kiállítást egyedi és sokszorosított grafikák, festmények, valamint fotók teszik teljesebbé.
