A szakma egyik nagy "öregje", Jung Zseni hosszú ideig portréműteremben dolgozott, magyarán a fotózás alkalmazott műfaját gyakorolta. Mint mondja, sokáig egyáltalán nem érezte hogy ez a tehetség aprópénzre váltása lenne. "A rendszerváltás előtt hat-hét évvel már egyre több reklám készült, és akkor még szükség volt ránk. Mostanában viszont úgy tapasztalom, hogy nekünk, fotósoknak már csak az exponálás lehetőségét akarják meghagyni" - osztja meg velünk rossz tapasztalatait. "Én akkor szálltam ki ebből, amikor a tulajdonostól kezdve a modellügynökség munkatársán keresztül a kreatív menedzserig mindenki bele akart szólni a munkámba. Ráadásul a tekintetben is rossz alany vagyok, hogy még soha nem vásároltam olyasmit, amit agyonreklámoztak" - teszi hozzá.
Geszti Péter, az Akció kreatív igazgatója saját bevallása szerint úgy nézi a reklámokat, mint a filmeket. "Tudom, hogyan készülnek, mit akarnak közölni velem, de attól én még képes vagyok átadni magam a pillanatnyi hatásnak. Sőt, nagyon hálás tudok lenni, ha egy reklám vagy egy film bele tud rántani a világába. Ez olyan intellektuális élvezet, mint egy finom bor kóstolgatása" - határozza meg egy jó reklám képi mibenlétét. Szerinte egyébként az ideálisat előállítani szinte lehetetlen, de az optimálisat kötelező. Tény, hogy a reklámkészítés nagyon sok kompromisszummal jár, de főként azért, mert a társadalom nagy része Geszti szerint meglehetősen konvencionális gondolkodású. "Nálunk a túlélésre játszás az élet meghatározó eleme. Ez pedig óhatatlanul determinálja a megrendelőt is, legyen az hazai vagy külföldi" - mondja. Úgy véli, a társadalmi közeg egyszerűen visszasugárzik a reklámra. Mindeközben óriási globális tülekedés van ezen a kis piacon, számos hirdető kénytelen a tengerentúli kreatívok szája íze szerint reklámozni. A reklámszakember szerint itthon egy elközhelyesedett, átlagos és szürke kreatívipar működik, amely egyre inkább hasonul ahhoz, ami körülveszi. Kevés az intellektuális erőfeszítés, a merészség. "Tisztelet a kivételnek, évek óta nem hozunk el számottevő díjat reklámfilmes fesztiválokról. Eluralkodott egy mennyiségi szemlélet, ahol mindenki a leghangosabb és a legtöbb akar lenni. Ma már az időm nagy része azzal megy el, hogy arról győzködöm a megrendelőt, ne a hatáskutatóknak, hanem nekem higgyen" - összegzi nem túlságosan hízelgő tapasztalatait.
Benkő Sándor képzőművész, fotográfus, az Artfoto Stúdió vezetője azoknak a megrendelőknek örül, akiknek komoly, átgondolt elképzelésük van arról, hogy mit szeretnének. "Gyakorlatilag megadják a keretét annak, amin belül aztán szabadon mozoghatok. Az is fantasztikus, ha teljesen szabad kezet kapok, de akkor kéretik nem megijedni egy merész megoldástól, amikor eléjük kerül a végeredmény" - teszi hozzá.
Mint kiderül, egy-egy ilyen vitának is van hasznos oldala, hiszen a saját referenciafotóinak 60-70 százaléka azokból a képekből kerül ki, amelyek valamilyen oknál fogva nem jelentek meg. Benkő egyébként a Magyar Divatszövetség elnökségi tagjaként úgy véli, a fő gond az, hogy a reklám- és divatfotósok úgy viselkednek, mint magányos farkasok egy szűkre szabott erdőben. "Szoktam szakmai továbbképzéseket tartani, ahol mindenki egyetért velem, aztán mégis mindannyian megyünk a napi dolgaink után" - mondja, jelezve azt, hogy ameddig ez így marad, addig bizony a tengerentúli kreatívok diktálnak.
Tóth Ákos Gábor