- Építkezésről beszélünk, amely előtt olykor szükségszerű némi bontás is. Lezárult-e már ez a rész, egyáltalán lehetséges-e egy ilyet presztízsveszteség nélkül levezényelni?
- Szerintem magának az operaműfajnak a társadalmi presztízse is meglehetősen ellentmondásos, nehezen megítélhető, folyamatosan változó. Mondom ezt annak tükrében is, hogy az utóbbi 10-15 évben nem volt a mostanihoz hasonló arányú teltházas évadunk. Erre a világon bárhol azt mondanák, hogy egyértelműen elégedettek lehetnek. Ha viszont azt vesszük, hogy ezen előadásokon sokszor a nézők túlnyomó többsége társasutazás részeként "beterelt" külföldi, akkor máris árnyaltabb a kép. Igen, valóban fájón hiányzik a bezárt Erkel Színház, amely a maga népoperai jellegével elérhető áron sok magyar család számára biztosította az operaélményt. Amíg felépül az új Erkel, a Thália Színház a második játékterünk, ahol elsősorban kamaraoperák bemutatására van lehetőség. Ezzel együtt szeretnénk megtartani az évi stabil 500 ezres közönségünket.
- Ön kinevezése óta évente 5,3 milliárd forint állami támogatásból gazdálkodhat, ezt három esztendőre garantálta a kormányzat. Közeledvén az első teljes évad végéhez hogyan látja, mire elegendő ez a háromévnyi biztonság?
- Minthogy a megbízatásom 2012-ig szól, öt évre tudok előre gondolkodni. Az érdemi változások elindításán túl vagyunk, az eredményeknek két-három éven belül kell jelentkezniük. A miniszteri biztosságomat is beleszámítva, mintegy másfél év alatt sikerült az 1,5 milliárdos adósságot tavaly decemberig 400 millió forintra mérsékelni, mindezt úgy, hogy az a légkör, amelyben átvettem az intézményt, azóta jóval kevésbé puskaporos.
- Mondhatnánk persze erre, hogy könnyű úgy népszerűnek lenni, ha az előd elvégezte már a piszkos munkát...
- A dolog nem így történt. Sajnos ebben az országban a reformokkal mindenki csak addig ért egyet, amíg az ő érdekei nem sérülnek. Az elődeim által a régi időket idéző, statisztikai jellegű racionalizálást én valóban nem írtam alá hivatalba lépésemkor, viszont a szakszervezettel, a közvetlen főnökökkel mindenkinek egyenként újra végignéztük a teljesítményét, és kiderült, hogy a tervezett 140 helyett 97 munkatársunktól valóban meg kell válnunk. Az is igaz, hogy van még jó néhány közalkalmazotti státusban lévő művészünk, akikkel nyilván lesz még néhány kemény menetünk.
- Kényszerült-e már hasonló lépésekre, mondjuk szolnoki színi direktori pozíciójában?
- Minthogy évente egy adott műsorterv ismeretében szerződtünk a színészekkel, ezt eleve megspóroltuk magunknak.
- Akkor, ha mondjuk világsztárokat akar idehozni, két-három évre is előre kell tervezni, hiszen az ő naptárukban is ilyen távú bejegyzések vannak.
- Amit a mostani stabil büdzsé birtokában meg is tehetek. S ha egy főszerepre a külföldi vendégművész lesz alkalmasabb, akkor meg is teszek majd. Abban a hangulatban, amelyben átvettem a házat, még új bemutatót tervezni is kockázatosnak tűnt, de szerencsére ezen már túl vagyunk.
- Ön szerint egy nemzeti opera fenntartása kizárólag állami feladat?
- Sokféle modell van, a New York-i Metropolitan például alapítványi formában működik, hűséges, kipróbált támogatókkal. Nálunk erre még korai lenne alapozni. Pedig manapság egy teltházas jegybevétel 5-8 millió forintot hoz, ami durván 1 milliárd forintot jelent évente. Azaz ha hatszorosára emelnénk a jegyárat, lényegében eltekinthetnénk az állami támogatástól. Természetesen nem ez a járható út, hiszen akkor egy átlagos magyar család egy este nálunk költené el a havi jövedelmét.
- Magyarán nagy szükség lenne az új Erkelre. Hol tart most ez a projekt?
- Egy hónapon belül döntés várható. Mi ahhoz ragaszkodunk, hogy az új multifunkciós épületben az év egyharmadában opera-, illetve balettelőadásokat tarthassunk.
Tóth Ákos Gábor