– Úgy tűnik, sikerült a reformok révén több frontot nyitni és szinte mindenkivel összerúgni a port, legalábbis jelenleg nincs a gyógyszerpiacon elégedett szereplő. Ezt csak így lehetett csinálni? Nem lehetett volna a fokozatosság elvét követni?
– Ez nagyon nagy dilemma volt számunkra is. Ám arra a következtetésre jutottunk, hogy nem lehet a rendszert kis lépésenként változtatni. A betegek akkor érzik meg, hogy az egészségügy lényegesen jobban teljesít, ha az egész alapjaiban alakul át. Márpedig ha azt kérjük a betegektől, ahogy az orvosoktól és a gyógyszergyártóktól is, hogy mostantól mindannyian vállaljunk nagyobb felelősséget, akkor ezért belátható időn belül nyújtani is kell valamit. Persze így sokkal nagyobb az ellenállás, de sok olyan szereplője van a történetnek, akik nem szólalnak meg, de a változások pozitívan hatnak rájuk. Ilyenek azok a gyógyszerészek, akik eddig nem alapíthattak patikát – ők nem egy szervezet tömeg, így a hangjukat sem tudják hallatni, szemben a kamarával, ahol a patikatulajdonosok vannak.
Nézzük a gyógyszergyártókat. Ugye az utóbbi két évet leszámítva szinte mindig volt valami balhé. Ilyenkor születtek a hosszabb-rövidebb időre szóló megállapodások, amelyeket időnként a következő kormányzat felbontott, aztán árbefagyasztásra is sor került. Vagyis minden volt, csak éppen hosszú távú stabilitás nem. Ezért körbenéztünk, hogyan csinálják mindezt Európában. Azt találtuk, hogy a legtisztább megoldás, ha csinálunk egy olyan törvényt, amely szabályozza az egész piacot. A gyógyszer-gazdaságossági törvény szabályozza egyebek között a gyártók által kötelezően nyújtandó kedvezményeket, a befogadást, a promóciót, a reklámozást vagy a generikusok könnyebb piacra lépését és azt is, hogy miként fizethetnek kevesebbet a gyógyszerekért a betegek.
– A törvény szól továbbá a befogadások nyilvánossá tételéről. Holott létezik egy transzparenciadirektíva és elviekben a befogadás most is nyilvános. Mitől lesz mindez még nyilvánosabb és hogy lehet azt megfogni, hogy ne legyen ipari titok egy készítmény forgalmi adata, hogy mekkora támogatást igényelt rá a gyártó.
– Ha csak két szóban válaszolhatnék arra, hogy mit is csinálunk, akkor azt mondanám, hogy biztosítási rendszert. Ami azt jelenti, hogy a biztosító (lehet egy vagy több, jelenleg ugye csak egy) felelősen bánik azzal a pénzzel, amit befizetnek a járulékfizetők vagy a jogosultak után kap az államtól. Ha valóban biztosító vagyok és felelősen kell gazdálkodnom, akkor teljesen jogos az a kérdés, hogy miért pont azt a gyógyszert támogatom, amelyiket, mennyit költök rá, annak milyen forgalma van. Van, ami már elkezdődött, az OEP honlapján találhatók például forgalmi adatok. Tény és való, hogy jelenleg is nyilvános a befogadás. Csak az ESKI honlapján lévő adatokból éppen az ár és a kért támogatás nagysága nem derül ki. Ezért a nyilvános árbefogadás azt jelenti, hogy mindenki számára elérhető legyen, hogy melyik gyártó, mikor, milyen készítménnyel jelentkezik, mekkora forgalmat vár tőle és mindez végső soron mennyibe kerül majd a biztosítottnak, illetve miért éri meg neki.
Az állam sokkal nehezebben reagál
– És mindez hogyan valósul meg?
– A lényeg, hogy az információ mindenki számára hozzáférhető legyen. Mert tudni kell, hogy ha egy gyártó a piacra akar lépni egy olcsóbb készítménnyel, akkor azt vajon valóban befogadták-e harminc napon belül. Ezt a kontrollt az Egészségbiztosítási Felügyelet gyakorolja majd. Ez az az intézmény, amely az egész biztosítási rendszer felett valós felügyeletet lát majd el. Nemcsak a társadalombiztosító, hanem valamennyi önkéntes egészségpénztár is ide tartozik majd. És nemcsak pénzügyi felügyeletről van szó, hanem szakmairól is, ami mellett megjelenik a nyilvánosság kontrollja, a minőségértékelés. Ma úgy választunk kórházat, hogy legfeljebb megkérdezzük az ismerőseinket, vagyis teljesen szubjektív a döntés. Éppen ezért fontos az egységes minőség-ellenőrzés. Legyenek olyan kritériumok, amelyek alapján pontos információt kaphatnak a betegek az adott intézményről vagy akár az orvosról. A szemléletváltoztatás reformját szeretnénk elindítani, ami a biztosítót, a beteget, a patikust és a szolgáltatót egyaránt érinti.
– Eddig miért nem volt valódi kontrolling, illetve monitoring az egészségügyben? Pedig a szakemberek évek óta hiányolják.
– A hiányuk valóban érezhető volt és valóban folyamatosan követelték a szakemberek. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy 1992-ben indult el a biztosítási ágak szétválasztása és az első években ez az igény fel sem merült. A versenyszférában is csak 5–10 éve van komolyan jelen. Az állam sokkal nehezebben reagál. De igaz, hogy a kontrolling a világ legtermészetesebb dolga ott, ahol gazdálkodás folyik. Hiszen mindenkit érdekel, hogy mennyi a bevétele, azt mire költik, a költések miként hasznosulnak rövid vagy hosszú távon. Azt azért tudni kell, hogy a háttérben már nagyon sok minden elkezdődött, az OEP-ben ezen a téren is rengeteg munkát végeztek el. Viszont mi azt szeretnénk, hogy mindez kötelező és teljesen természetes legyen. Szükség van ehhez az OEP-nél is szemléletváltásra, és ez az, ami egyebek között reményt keltő az új főigazgató személyében.
Továbbképzés a gyógyszerészeknek
– Milyen szerepe lehet ebben az irányított betegellátási rendszerben (IBR) gyűjtött tapasztalatoknak?
– Az IBR nagyon jó dolgokat hozott, egyebek között ott jelent meg először a kontrol-ling. Például az is az IBR-nek köszönhető, hogy az OEP már figyeli azt, nyújtottak-e egyszerre fekvő- és járóbeteg-ellátást. Pont ezek az eredmények világítottak rá az ellenőrzés fontosságára, illetve a nagyon komoly hiányosságokra. Kiderült az is, hogy ösztönzéssel is el lehet érni az orvosok magatartásbeli változását. Mi jelenleg inkább csak büntetés jellegű eszközt alkalmazunk, de előbb-utóbb be szeretnénk vezetni az ösztönzésalapú rendszert is. Például ha a gyógyszerfelírási szokásokat vizsgálva valaki nagyon eltér az átlagtól, akkor azt külön képzésben kell részesíteni, hogy megjelenjen egy egységes szemlélet. Vagy ha már megvannak a szakmai protokollok, akkor azok legyenek a gyakorlatban is használhatóak. Mert a szakmai kollégiumok hatalmas munkával kidolgoztak majdnem háromszáz eljárási rendet, de ezek gyakorlati alkalmazásra nem biztos, hogy alkalmasak.
– Egyes vélemények szerint nem kellene annyit bíbelődni a szakmai protokollokkal, egyszerűen az ISO-t kellene bevezetni. Vagyis írd le mit csinálsz, és csináld azt, amit leírtál.
– Ezzel nekem egyetlen bajom van: az ISO sokkal inkább a termelő vállalatoknál használható. Az egészségügyben kevésbé, hiszen nem olyan egyértelmű a produktum. Ráadásul az alkalmazása iszonyú nagy adminisztrációval jár, és önmagában az ISO sem csodaszer. De a minőségbiztosításnak meg kell jelennie. A kórházak tegyék ki a honlapjukra, hogy száz műtétből hány sikeres. Mert ha ezt nyilvánosságra hozzák, azonnal elkezdenek azon dolgozni, hogy javítsák a saját statisztikájukat. Azt gondolom, a betegnek jogában áll ezeket tudni. Például sokat beszélünk a kórházi ellátás minőségéről, de azt senki sem tudja megmondani, hogy mennyi kórházi fertőzés történik évente, azt meg főleg nem, hogy az ilyen komplikációk mennyibe kerülnek a biztosítónak.
– Kicsit visszakanyarodva a kontrolling és monitoring témára: ahhoz, hogy ez jól működjön, nagyon komoly, elsősorban informatikai háttérre és megfelelő apparátusra van szükség. Van arra esély, hogy a következő években ez megvalósuljon?
– Szerintem sokkal hamarabb is megvalósulhat. Hiszen az átállás folyamatosan történik. Érdemes megnézni, honnan indultunk. Ma már működik a teljesítményfinanszírozási rendszer és az ellenőrző pontok folyamatosan beépülnek a rendszerbe. Ma már figyelik, hogy a taj-számnál egyezik-e a beteg neme és az irányítószáma. Ma már az intézmények visszajelzést kapnak azokról a betegekről, akiknek passzivált a taj-számuk. Az más kérdés, hogy ilyen esetben mit tesznek az intézmények, például miért nem értesítik utólag a beteget. Holott passzivált taj-számra nem kap finanszírozást az intézmény. De persze el kell majd jutni a jogosultság ellenőrzéséig, majd később addig, hogy történt-e befizetés a jogosult után. Nagyon érdekes, hogy amióta nyilvánvalóvá vált, hogy a jogosultságot ellenőrzik a jövő évtől, egyre több ember néz utána, hogy valóban van-e jogosultsága vagy a befizetések megtörténnek-e.
Januártól feláll a felügyelet
– Tudhatók-e már konkrétumok a felügyeletről? Mikor indul el, mekkora létszámmal és mennyiből működik majd és konkrétan mi lesz a feladata?
– Az már biztos, hogy lesz egy elnöke, aki mellett egy tíztagú felügyeleti tanács működik. A felügyeleti tanácsba egyebek között delegálhat majd az érdekegyeztetői tanács a munkaadó és munkavállalói oldalról, a kamarák, a pénzügyi és egészségügyi tárca. A funkciók egy része az OEP-ből kerül majd át. A taj-kártyák kiadása például nem biztos, hogy hosszú távon a biztosító feladata lesz. Mondok egy másik példát: ma ha egy szolgáltatónak panasza van a szerződésével kapcsolatban, akkor a biztosítóhoz kell fordulnia, másodfokon pedig a biztosító főigazgatójához mehet.
Bár konkrét számokat még nem tudok mondani, de a minisztérium jövő évi költségvetése úgy készül, hogy már számol a felügyelettel. Szeretnénk, ha január elsejétől elindulna, de a működése kiteljesítéséhez szinte biztos, hogy több hónap kell majd.
– Mekkora súlya lesz majd a betegjogoknak és a fogyasztóvédelemnek? Mert ezekkel jelenleg eléggé rosszul áll az egészségügy.
– Ez így van, pedig a Betegjogi Közalapítvány nagyon sokat tett a helyzet javulásáért, de továbblépésekre is szükség van, és ez is a felügyelet dolga lesz. Jelenleg az is kérdés, hogy a beteg hova fordulhat a panaszaival. Ahogy az ellátás során, úgy panaszaik esetében is bolyonganak a rendszerben.
– A WHO néhány éve nyilvánosságra hozott egy vizsgálatot, amely szerint a lakosság egészségi állapotát csak 15–20 százalékban befolyásolja az egészségügy. Mit lehet tenni a maradék 80 százalékkal?
– Ha beteg valaki, akkor a gyógyulásáért a legnagyobb mértékben az egészségügy felel. Ugyanakkor az egészség függ az életmódtól, a szociális helyzettől, a munkahelytől, de attól is, hogy vannak-e valakinek barátai, van-e családja. Függ természetesen a környezettől. Van, amiben a kormányzat tud segíteni. Elindultak a népegészségügyi programok, ennek folytatódnia kell. De a népegészségügy nagyon széles területet fed le. Nemrég hallottam, hogy ha a kenyér sótartalmát csökkentenék, akkor csökkenne a magas vérnyomásos betegek száma. De ahol az egészségügyi tárcának van felelőssége, a gyógyításban vagy a megelőzésben, ott igenis akarunk tenni a változásokért, hogy minél többen minél tovább élhessenek.
