Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Azt már ismerjük, hogy mit tartalmaz a huszonegy lépés az egészségügyben. Volt-e olyan javaslata, amely végül nem került be a csomagba?
– Természetesen a tervezési munka sokkal tágabb kört érintett, mint a most bejelentett huszonegy lépés. Önmagában száz lépés is kevés volna az egészségügyben, hogy pótoljuk a lemaradásokat. A mostani huszonegyet újabbak követik. Külön programként kezeljük például a humánpolitikát, amelynek bizonyos elemei már készen állnak. Nem került be a gyerekgyógyászati ellátás sem. Ez Magyarországon bizonyos szempontból szervezettebb, mint több nyugat-európai országban: a gyermek fekvőbeteg-ellátásban épp az okozza a problémát, hogy a jó minőségű alapellátás (és persze a demográfia alakulása) csökkenti a fekvő betegek számát. Olyan egészségügyi programon dolgozunk, amely a születéstől a felnőtté válásig végig követi a gyermeket. A mentális betegségek kezelésére is komplett csomaggal készülünk, lényegében a bejelentés dátumát nem határoztuk még meg.
– Mikor várhatók ezek a bejelentések?
– Úgy gondoljuk, most elég a már meghirdetett huszonegy lépés; máskülönben nem lehet nyomon követni a változásokat. Megvárjuk ezért a bejelentett programok első eredményeit. Úgy gondolom, szeptember táján hirdethetjük meg a következő lépéseket.
– A már bejelentett csomag mekkora ráfordítást igényel?
– A szükséges források egy része benne van a büdzsében; maga a program három évre szól. Nagyságrendileg a sürgősségi ellátás fejlesztése 4,5 milliárd forint, a költségvetésben tervezetten felüli forrást igényel. A légi mentés bővítése, a mentőhelikopterek beszerzése önmagában mintegy 10 milliárd forintot köt le, ám ez nem egyszerre jelentkezik, az idei három gép után évente két–két új helikopter beszerzésével számolunk, összesen pedig kilenccel. Mindent összevetve a sürgősségi programra 15 milliárd forintot kívánunk költeni.
A nemzeti rákellenes program kialakításának egy jelentős része szerepel a már meghirdetett népegészségügyi programokban. A közép-dunántúli onkológiai központ ettől különálló tétel, milliárdos nagyságrendű beruházás, amit vállalkozói konstrukcióban kívánunk kivitelezni. Van már vállalkozói ajánlatunk a sugárterápiás fejlesztésekre is, vagyis ez nem igényel külön költségvetési forrást. A háziorvos rendszer átalakítása önmagában szintén nem jár többletkiadással.
A teljes csomagra részben az ingatlanértékesítés teremt fedezetet: ezzel a pénzzel biztosan számolhat az ágazat, mert a kormány döntése értelmében előlegként akkor is hozzájutunk a mintegy 4,5 milliárd forinthoz, ha nem sikerülne rövid távon vevőt találni a Club Aligát is magában foglaló ingatlanokra.
– Ezeket már évek óta próbálják eladni, ezért furcsa, hogy azt gondolják, most hirtelen lesz rá vevő.
– Időközben megváltozott az ingatlanértékelés rendszere: korábban túlzott bevételi elvárásokat szabtak meg. Most reális áron történhet az értékesítés, ráadásul egyszerűsített eljárásban.
– Politikusok kritizálják az értékesítést, de mit szól hozzá a szakma?
– Úgy gondolom, ez nem elkótyavetyélése az állami ingatlannak: elég megnézni a Club Aligát, a telken álló ingatlanok csak rontják az értékét. A szakma részéről nem érte kritika a terveinket. Ezt a balatoni területet az egészségügyi dolgozók soha nem is használták: bár volt olyan terv, hogy egy szakmai centrumot hozzanak ott létre, de ez több milliárdos ráfordítást igényelt volna, amire nem volt pénz. Így is évi több száz milliós veszteséget termel a Club Aliga, a fenntartás költségeit pedig a rossz minőségű infrastruktúra miatt nem lehet bevételekkel ellensúlyozni.
– Mennyire váltak be az egészségügyben meghirdetett hitelprogramok?
– Információim szerint a meghirdetett hitelprogramokban már 3 milliárd forintot lekötöttek. Figyelembe véve a pályázati rendszer sajátosságait, a hiteligénylés előkészítésének időigényességét, úgy gondolom, ez jó eredmény. A járóbeteg-szakellátás privatizációja esetében a források igazából csak a második negyedévtől váltak lehívhatóvá.
– A tervek szerint átjárhatóvá tennék a járó- és a fekvő betegek kasszáját. Nem okoz majd finanszírozási káoszt, hogy a járóbeteg-ellátásban megnő, a fekvő betegben pedig csökken az ellátások száma?
– A kormány célja ezzel a lépéssel az, hogy megérje a járóbeteg-szakellátásban elvégezni azokat a tevékenységeket, amelyeket eddig „felnyomtak” a fekvőbeteg-intézményekbe, mert ott többszörösét kapták ugyanazért a beavatkozásért. Ezen változtatni akarunk, aminek része a kasszák közti átjárhatóság megteremtése, mert így több forrás maradhat a szakrendelőknél.
Igaz viszont, hogy ha a beteg már a szakrendelőkben megkapja a szükséges ellátásokat, akkor „hiányozni fog” a kórházakból: az aktív ellátást bizonyosan át kell strukturálni. Az így keletkező vákuumot azonban ki lehet tölteni krónikus és szociális ellátásokkal, amelyekre viszont óriási kapacitásigény van. A krónikus osztályok már most 90 százalékos ágykihasználással működnek, a szociális ellátási rendszerbe való bejutásra pedig alkalmasint hónapokat, akár éveket kell várni.
Szintén egy lehetőség, amivel élni kell, a szolgáltatások szabad áramlása. Ki kell aknázni a nemzetközi piacban rejlő lehetőségeket az egészségügyben is. A Balatontól nyugatra komoly iparrá nőtte ki magát a külföldi páciensekre szakosodott fogászat: ugyanez elképzelhető a fekvőbeteg-ellátás területén is. Erre van jó példa az északi határ mentén, egy magyar intézmény a szlovák egészségügyben nyújt hivatalos szerződéssel szolgáltatást, ezzel leköti az amúgy felesleges kapacitásait. A nyugati határ szinte kínálja a hasonló konstrukciókat, de a déli, keleti határszakaszon is érdemes keresni a lehetőségeket: a szomszédos országok szűkebb kínálatát tudná a magyar egészségügy bővíteni, természetesen a legális csatornákon keresztül.
– Ha az egészségügy és a reform szavak egy szövegkörnyezetbe kerülnek, rendre előkerül az adekvát kérdés, amit most magam is felteszek: az átalakítások részeként tervezi-e a szaktárca kórházak bezárását, összevonását?
– A reform szót én szándékosan kerülöm: az elmúlt 30 évben minden változtatási tervre ráhúzták a reform szót, de soha nem született számottevő eredmény. Inkább hiszek az apróbb lépésekben. Ami a kérdés lényegét illeti, nem tervezzük kórházak bezárását, már csak azért sem, mert az Egészségügyi Minisztérium nem is teheti meg, törvényi akadályok miatt sem. A tulajdonos kompetenciája annak eldöntése, hogy hol és milyen kapacitásokat működtet. Azt gondolom, hogy a meglévő kapacitásoknak megvan a helye.
– Ön is osztja azt a véleményt, amely szerint az ágazati struktúra mélyreható átalakításának egyik legfőbb gátja egy szűk orvosi elit, amelyik a legnagyobb haszonélvezője a mostani rendszernek?
– Természetesen minden rendszernek vannak haszonélvezői az ellátók és az ellátottak oldalán is. Haszonélvezői annak, hogy adott esetben bizonyos ellátásból hiány van. Az ellátók oldaláról egyesek érdekeltek abban, hogy a rendszer átláthatatlan legyen, hogy a beteg ne tudja, hogy mi jár neki. Az ellátotti oldalon pedig a potyautasok, vagyis a járulékot (nem feltétlenül anyagi helyzetük miatt) nem fizetők, az ellátásokat viszont igénybe vevők a rendszer haszonélvezői. Ők nem fognak örülni a változásoknak.
– A potyautasok beterelése a járulékfizetők közé két-három éves távlatban mekkora többletforrást hozhat az egészségügynek? Mennyire jelent ez biztos alapot a programok végrehajtásához?
– Jelenleg 3,7 millióan fizetik be a csaknem 1000 milliárd forint járulékot. Ha ennek csak egyhetedét be tudjuk vonni többletként a rendszerbe a potyautasok révén, már több mint 100 milliárd forinttal bővülhet a kassza. Persze nemcsak erre a 100 milliárdra van szükség, hanem szemléletmódbeli változásra, hogy az állampolgár felelősséget érezzen az egészségi állapotáért. A biztosítás mint érték talán úgy érzékeltethető jól a járulékfizetők számára, hogy a kezükbe adjuk az egészségbiztosítási kártyát vagy kötvényt. Ezt megkapják a nyugdíjasok, gyerekek is, utánuk a nyugdíjalap fog járulékot fizetni az egészségkasszába, de ugyanúgy biztosítottak maradnak a rendszerben.
– A biztosítotti tudatot lehet úgy is erősíteni, hogy az állam ösztönzőkkel erősíti a kiegészítő biztosítási szektort. Milyen terveik vannak e téren?
– A háromszintű biztosítási rendszer úgy épül fel, hogy van egy általános, emberi jogon nyújtott csomag, ami például a sürgősségi ellátást tartalmazza. Külön szintet jelent a második, biztosítási csomag, amely garantált elérhetőséggel és minőséggel jár a jogosultaknak. Ezen felül van egy kör, amit nem fizet ki a biztosító, például az esztétikai jellegű plasztikai műtéteket. Az ilyen és hasonló szolgáltatásokat, például komfortosabb kórházi szobákat, a kiegészítő biztosítókon keresztül lehet megszerezni. Ez többletbevételhez juttatja az intézményeket, ami által a szélesebb körnek nyújtott ellátások minősége is javulhat.
– A kiegészítő biztosítók által nyújtott szolgáltatások köre bővülhet a jövőben? Az ön által említett szolgáltatások ugyanis már ma is szerepelnek a kínálatban.
– Vannak olyan beavatkozások, amelyeket már kifejlesztett az orvostudomány, viszont egyelőre nem tudják a nemzeti biztosítók mindenki számára elérhetővé tenni, csak egy meghatározott indikációs körben, ahol leginkább fontos. Kiegészítő biztosítással viszont szélesebb körben hozzá lehet jutni. Ez azt is elősegíti, hogy ezek az eljárások gyorsabban integrálódjanak az egészségügyi ellátások rendszerébe.
– A magyar általános egészségi állapotokat hová lehetne besorolni egy, a minőséget, finanszírozást, várható élettartamot is figyelembe vevő európai uniós rangsorban?
– Attól tartok, az alsó negyedben foglalunk helyet, ráadásul nemcsak az a gond, hogy az uniós átlagnál rövidebb a várható élettartam Magyarországon, hanem az is, hogy a nők és a férfiak között szokatlanul nagy, majd’ hét év a különbség. Az általános egészségi állapotokért azonban nem csak az egészségügy tehető felelőssé: az ágazati struktúra 15 százalékban játszik ebben szerepet, jóval nagyobb hatása van az egészségtelen életmódnak. Sajnos addig nem is lesz érzékelhető változás, amíg az állampolgárok nagyjából annyit költenek káros szenvedélyeikre, mint az egészségügyre.
