Összesen 648 polgári repülőgépet szállított le a Boeing Co. 2013-ban, amivel az amerikai légiipari óriáscég nemcsak a 645 gép eladásáról szóló várakozásait szárnyalta túl, hanem minden eddigi eredményét is. A legnagyobb rivális, az Airbus 620 utassszállító átadását tervezte a tavalyi évre, az európai gyártó a jövő hétfőn teszi közzé a végleges számot; ha csakugyan e cél közelében marad, akkor a Boeing már a második egymást követő évben nyeri meg az értékesítési versenyt. (Meg nem nevezett ágazati források a Reutersszel azt közölték, hogy az Airbus több mint 625 repülőgépet szállított le vevőinek.) Az átadásokra azért figyelnek különösen a befektetők, mert a bevétel oroszlánrésze ekkor landol a gyártóknál.
A chicagói székhelyű légi- és hadiipari társaság huszonnégyet szállított le tavaly a klasszikus 747-es jumbo jetből, a legújabb, 787-es Dreamlinerből pedig hatvanötöt, ezek már tizenhat légitársaságnál állnak szolgálatban. A legnépszerűbb a viszonylag kisméretű 737-es típus volt, ebből négyszáznegyven darab fogyott, a nagyobb 777-esből kilencvennyolc. Mindezeken túl 171 katonai repülőt, illetve műholdat is átadott a Boeing megrendelőinek, ez 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A Boeing tavaly összesen 1531 új megrendelést kapott, ezek nettó száma − amelyben figyelembe veszik a lemondásokat − 1355 lett az év végére. E tekintetben az Airbus megverte vetélytársát − mondták a névtelen források a Reutersnek −, mert nettó alapon legalább 1412 új megrendelést szerzett.
Szerző: Fokasz Oresztész
