BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Alitalia: már az adatszobában az arabok

2013. december 12. csütörtök, 00:00

Az Alitalia adatszobájában dolgoznak napok óta az abu-dzabi Etihad Airways illetékesei, akik várhatóan karácsonyig eldöntik, hogy beszállnak-e a súlyosan veszteséges olasz nemzeti légitársaságba − tudta meg az ügyhöz közel álló forrásoktól a Reuters. Az Alitalia a hét elején jelentette be, hogy sikerült összeszednie a rendkívüli tőkeemeléstől remélt 300 millió eurót (ehhez az kellett, hogy a meglevő részvényeseken kívül az állami posta is beszálljon). Ez az összeg szakértők szerint elegendő ahhoz, hogy a légitársaság átvészelje a karácsonyi időszakot, de hosszabb távra édeskevés. Az Alitalia mostani legnagyobb tulajdonosa, a 25 százalékos részesedéssel bíró Air France-KLM már a jegyzés elején közölte, hogy nem kíván részt venni a tőkeemelésben − az új tulajdonosi arányokról egyelőre nem tettek közzé adatokat.

A napi 700 ezer eurós veszteséggel működő, 800 millió euró adósságot felhalmozó Alitaliának mindenképp erős partnert kell találnia; az Etihadot korábban is emlegették a potenciális vevők között, csakúgy, mint például az orosz Aeroflotot. A légitársaság addig is csaknem 300 millió eurós megtakarítási csomagot akar elfogadtatni a szakszervezetekkel, ennek részeként 1900 fővel csökkentenék a létszámot (idő előtti nyugdíjazásokkal, illetve a határozott időre szóló szerződések kifuttatásával), emellett megszüntetik a vezetői prémiumokat és lefaragnak az évi 40 ezer euró fölötti fizetésekből.

Szerző: Szabó Márta

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet