Négy festmény visszaszolgáltatását javasolta az illetékes szakértői bizottság a Leopold Museumnak - közölte múlt hétfőn az osztrák kulturális minisztérium -, mert azokat jogsértő módon vették el korábbi zsidó tulajdonosaiktól. A bizottság az 1998-ban hozott restitúciós törvény óta foglalkozik a nácizmus idején elkobzott vagy kényszereladásban megszerzett műtárgyak helyzetének tisztázásával; a törvény nem vonatkozik a magánalapítványként működő múzeumokra - márpedig a Leopold Museum Ausztria legnagyobb ilyen múzeuma -, de Claudia Schmied kulturális miniszter azt a reményét fejezte ki, hogy a címzett megteszi a megfelelő lépéseket. A minisztérium arról nem szolgált részletekkel, hogy kik lehetnek a jogos örökösök - írta az artdaily.org -, mondván, ennek tisztázása a folyamat következő lépése. A Leopold Museum vezetése úgy fogalmazott: tudomásul veszik a nem kötelező ajánlást, igazságos és méltányos megoldásra törekszenek.
A négy kép közül az egyik Egon Schiele Házak a tengernél című festménye, melyet a harmincas évek végén koboztak el Jenny Steinertől, egész vagyonával, közte műtárgyaival együtt. A képet 1941-ben vette meg valaki a Dorotheum árverésén, az ő leszármazottjától vásárolta meg 1955-ben Rudolf Leopold. A másik három alkotás Anton Romako műve, ezek Oskar Reichel bécsi zsidó orvos tulajdonában voltak. A bizottság szerint nem lehet megállapítani, hogy elkobozták-e tőle a festményeket, de az biztos, hogy azért kellett megválnia tőlük, mert zsidósága miatt üldözték.
A néhány hete elhunyt, eredetileg szemészorvos Leopold Ausztria legjelentősebb műgyűjtője volt, mintegy 5400 tételes kollekciójában Schiele-, Klimt- és Kokoschka-művekkel - ebből hozták létre 2001-ben az állam közreműködésével a bécsi Múzeum-negyedben levő Leopold Museumot. A gyűjtőt többször is megvádolták azzal. hogy zsidóktól konfiskált műalkotásokat birtokol és nem tett eleget a visszaszolgáltatási kérelmeknek. Gyűjteménye egy darabját, Egon Schiele Wally portréja című képét 1997-ben foglalták le New Yorkban, amikor kiállításra odavitték - az ügyben zajló per tárgyalását most július 26-ra tűzték ki. Előfordulhat azonban, hogy erre már nem is kerül sor: az Art Newspaper online kiadása bécsi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a képre igényt tartó Bondi család 20 millió dollárt kap a Leopold-alapítványtól, ennek fejében a festő szerelmét ábrázoló mű ismét Bécsbe kerülhet, a Leopold Museum szimbólumává lett Schiele-önarckép mellé. Bennfentesek szerint az alapítvány a gyűjtemény egyes darabjainak eladásával szedi majd össze a szükséges összeget.
