Biztatóan kezdte a szezont az Abigail a szeptember 28-i árveréssel, amelyen 245 válogatott tételből mindössze 58 maradt vissza. A legmagasabb leütési árat az eleve messze a legmagasabbról indított kép érte el: Aba-Novák Vilmos Tiszai bárkák című temperájáért 22 milliós kezdés után 26 millió forintot adtak. Három XIX. századi klasszikusunk egy-egy alkotását ugyanaz a gyűjtő szerezte meg, Markó András Firenzében készült jellegzetes "ideál táját" éppúgy kikiáltási árán ütötték le (4,6 millió), mint Böhm Pál Tisza-parti életképét (2,8 millió), illetve Telepy Károly hajnali hegycsúcsát (1,9 millió). Máshoz került, de ugyancsak licit nélkül Fényes Adolf 1,9 millión indított Zivatar közeledik című drámai kompozíciója az 1920-as évekből, Gyarmathy Tihamér Credója viszont 1,2 millióról kúszott ebbe a magasságba. Látványosabb licitlépcsőt tett meg Kontuly Béla képe, a "Budapest drámája" a főváros második világháború utáni látképével, amely 1,2 millióról meg sem állt 2,6 millióig. Ennél is jóval nagyobbat drágult Kolbe Mihály Saloméja: a harmincas években olajjal és temperával falapra festett mű 550 ezer forintról startolva 2,8 milliós magasságba ugratott, a rendezvény egyik legizgalmasabb küzdelme után. Kondor Béla korai, ritka akvarellje egy sapkás férfi profiljáról méltán jutott 850 ezerről egymilliós leütésig.
Az erdélyi szobrászat nagy öregjei közül a Temesváron élő Jecza Péter Négy levél című 1998-as kisbronza 360 ezer forintos kikiáltási árán cserélt tulajdonost, míg a hetvenes évek derekán Münchenbe emigrált Ingo Glass ezzel egyidős Nappiramisa 380 ezerről 400 ezerre ért, Két négyzet metamorfózisa elnevezésű 2006-os kék-vörös kombinációja pedig 550 ezer forintos alapárán ment tovább. A budapesti Iparterv-generáció fogadtatása felemás lett: Fajó János vegyes technikájú 1965-ös Kozmosza 380 ezerről félmillióig, fából faragott 1991-es Hulláma 280 ezerről 300 ezerre jutott, Hencze Tamás gesztusfestészetének három jellegzetes példánya viszont visszamaradt.
Wagner István