Huszadik századi klasszikus modern és kortárs festményekből, valamint grafikákból rendezett árverést május 5-én a MissionArt Galéria Miskolcon, a Városi Művészeti Múzeumban. A kétszáz tételnek a fele kelt el, a legmagasabb leütéseket a mai alkotók művei érték el. A legtöbbet, 650 ezer forintot Szurcsik József Kárhozottak II. című 2005-ös akril-vászon képéért fizették, 480 ezres kezdés után (két másik képe 170 ezer és 90 ezer forintért cserélt gazdát, egy pedig visszamaradt). Wahorn András Két nap című 1994-es munkájáért ugyanekkora elvárás után 600 ezret adtak, színes szitanyomatai közül az egyik 130 ezer, a másik 85 ezer forintért ment tovább, Nő székkel című szobra azonban nem kellett 450 ezer forintért. Bukta Imre vegyes technikájú Nővérekét 380 ezres kikiáltás után 600 ezerért vitték el, olaj-vászon Kertje pedig 260 ezerről 340 ezerig araszolt. A két világháború közötti periódusból 280 ezer helyett 500 ezer forintot ért meg valakinek Mattis-Teutsch János szén-pasztell női aktja (fekete-fehér linómetszet Fasora 160 ezerért visszamaradt).
A fotók mezőnye érdekesen alakult. A legdrágább kép a festmények rekorderének árát is elérte, ez Hajas Tibor 1979-es Sminkvázlatok ciklusának egyik példánya volt (képünkön), amely 400 ezres kikiáltási árától meg sem állt a 650 ezer forintos leütésig. Az 1980-ban elhunyt, performanszaival ismertté vált művész sorozatának másik darabja 200 ezres elvárásának több mint dupláját érte el, amikor 480 ezernél koppant a kalapács. Gémes Péter 1981-1991 közötti Fotografikus etűdjei 400 ezres kikiáltási árukon mentek el, ami szintén elismerésre méltó eredmény. Nem kelt viszont el Kótai Tamás cím nélküli 2001-es kompozíciója 180 ezerért, és egyet sem vittek el a fiatal Szanyi Borbála idei keltezésű Elemi geometria sorozatának egyenként 35 ezerért kínált darabjaiból.
