Minden eddiginél vastagabb katalógust adott ki és egy harmadik termet is nyitott az Abigail Galéria a Millennium Centerben lévő székhelyén, hogy bemutathassa május 18-i festményárverése 286 tételét (a licitálás szokás szerint a Művészetek Palotájában lesz).
Az Abigail legutóbbi grafikai aukcióján a rekorder leütési árat elérő Gyarmathy Tihamér most a legmagasabb kikiáltási árral indul: az 1960-ban festett Esti árnyékokat 1,9 millió forintra értékelték (képünkön). Mögötte Medgyes László kétoldalas olajképe következik, már 1,7 millióért egy csendélet és egy fekvő akt birtokosa lehet az új tulajdonos. Egyenként minimum 1,4 milliót várnak Mednyánszky László olajjal papírra festett Csavargóiért, illetve Egry József Budafoki szőlő című 1915-ös pasztelljéért. Tételenként 750 ezret kérnek Réth Alfréd Tourettes sur Loup-i piac című olaj-kollázs vásznáért, Járitz Józsa hasonló technikájú zsánerképéért, az Arckép zöld ruhábanért, valamint Fehér László Önarckép nádassal című 1974-es kompozíciójáért.
Haraszty István (Édeske) sokoldalú munkásságából több olaj-farost absztrakt kép is szerepel 280-320 ezer forint között, Helyezkedők című krómacél plasztikáját pedig 460 ezerre értékelték a ház szakértői. Érdekes színfoltja a kínálatnak a nagyváradi művészházaspár, Jakobovits Miklós és Márta: előbbi a közelmúltban értékesítéssel egybekötött egyéni tárlattal aratott sikert az Abigailnél - most a vegyes technikájú, Antik emlék című képére lehet pályázni 460 ezerért -, utóbbi viszont először van jelen a cég árverésén, két kerámiával, 130, illetve 150 ezres kezdőárakkal. A legalacsonyabb árfekvésben Ferenczy Noémi Favágók című akvarell faliszőnyegterve már 40 ezerért megszerezhető.
