Pados és Pajor „Irokéz gyűjteményének” további érdekessége, hogy itthon szinte egyedülálló módon, a gyűjtők nyilvános kiállításra szánják a tulajdonukban lévő alkotásokat. A kollekcióban található alkotások az egykori Újlak-csoport (amely 1989-ben alakult) tagjaitól - Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Komoróczky Tamás, Ravasz András, Szarka Péter -, illetve Braun Andrástól, Németh Hajnaltól, Haffner Lászlótól, Korodi Jánostól, Szigeti Andrástól és Uglár Csabától származnak.
A világban található nagy magánkollekciók mintájára az elmúlt tíz évben Magyarországon is jelentős gyűjtés indult, elsősorban korábbi művészeti korszakok anyagából. A múlt században és a század első felében kialakult magyar magángyűjtemények jelentős része később állami múzeumok anyagaiba olvadt.
Az Irokéz gyűjteményben lévő alkotások egy új, jelentős gyűjtemény létrejöttén túl azért is érdekesek - vélik a Műcsarnok szakértői -, mert egytől egyig kortárs képzőművészek munkái. Ez a jelenség arra is utalhat, hogy a XX. század előtti és a XX. századi klasszikus modern alkotások nem vagy csak kis számban mozognak a művészeti piacon, és ezért a figyelem új értékek felé fordul.
Persze egy ilyen jelenséget a kereslet-kínálat szemszögéből vizsgálva az az igény is meghatározhat, amelyet maguk a fiatal képzőművészek támasztottak, tudniillik képeiket nemcsak bemutatni szeretnék, de eladni is. Magyarországon a 90-es években a fiatal alkotók egyre inkább felszámolták azt a klasszikus művészképet, amelyik a művészt szegény, éhező, padlásszobában élő, bohém romantikusnak mutatta. Ehelyett egyre gyakrabban jelentek meg olyan személyiségek, akik fogyaszthatóságra törekszenek.
Ez a szemlélet Andy Warhol a gyárat és a gépet, illetve a művészeti alkotást megfeleltető elhíresült hasonlatával jellemezhető. Mindenesetre egyre gyakoribb jelenség a művész mint mesterember, a művész mint gyáros vagy a művész mint sztár.
A banki és nagyvállalati szféra vásárlásai átmenetileg megoldást nyújtottak a 90-es években - vélik a szakértők -, azonban legtöbbször a választás éppen azért esett a kortárs képzőművészetre, mert olcsón megszerezhetőnek tartották. Ennek a szemléletnek és az alacsony áraknak a hatása azonban az évtized végére nemhogy javított volna a kortárs alkotások értékének megítélésén, de sok esetben inkább tovább rombolta azt. Az Irokéz gyűjtemény összeállítói - mint ahogyan azt a kiállítást kísérő ismertetőből kiderül - éppen azzal kerültek az elsők közé, hogy az itthoni piacon jelentős összegekért vásároltak olyan kortárs alkotásokat, amelyeknek nem csupán dekoratív szerepet, hanem valós értékeket tulajdonítottak.
Sz. I. M.
Szegő Miklós Iván