BUX 143889.34 1,62 %
OTP 46100 3,02 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Várhatóan márciusban kiírják a digitális pályázatot

2008. február 19. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) február 12-éig várta az érintettek véleményét a földfelszíni digitális televíziós szolgáltatás pályázati dokumentációjáról, jelenleg a beérkező észrevételek feldolgozása zajlik, ennek figyelembevételével várhatóan még márciusban megjelenik a pályázati kiírás - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke. Eddig már tavaly is majdnem eljutott a hatóság, csak időközben módosították a kiírás alapjául szolgáló törvényt - most ennek szellemében készítették el a dokumentumot. A tendereztetésért felelős NHH elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy már augusztusban szerződést köthetnek a nyertessel, amely ősszel vagy az év vége előtt megindíthatja szolgáltatását, aminek eredményeként azokban a háztartásokban, ahol napjainkban három csatorna fogható, ennek többszöröse is elérhető lesz. Mindezek mellett amennyiben a nyertes is úgy akarja, karácsonykor már a mobiltelevíziós szolgáltatás is beindulhat.
Az NHH két pályázatot ír majd ki, az egyik öt digitális televízióműsor-szóró hálózat (multiplex) üzemeltetési jogosultságának megszerzésére, a másik pedig egy a VHF sávban működő digitális rádióműsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozik. A törvény alapján a pályázatok nyertesei tizenkét évre szóló üzemeltetési jogosultságot nyerhetnek el. Az új szolgáltatás egyik előnye, hogy megszaporodik az elérhető csatornák száma - mindehhez egy set-top-boxra lesz szükség, amelynek ára 5-10 ezer forint -, és emellett vagy ezáltal (fokozatosan) egy országos szintű új platform jelenik meg, ami befolyásolhatja a szereplők közötti versenyt. A tervek szerint a három közszolgálati csatorna (m1, m2, Duna TV) ingyenes lesz a felhasználók számára; a nyertes emellett dönthet úgy, hogy további programokat is szabad felhasználásúvá tesz.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet