Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Változott-e az a véleménye, miszerint a Magyar Hírlap (MH) megszüntetése a sajtószabadság gyásznapja volt? A hivatalos közlések szerint kizárólag anyagi okok miatt szüntette meg a kiadó az MH-t. Van-e ezzel ellentétes információja?
– Lehet, hogy félreérthető és bizonyára félremagyarázható ez a kijelentésem, hiszen komoly feszültségekkel teli napokban mondtam, de változatlanul fenntartom: az MH megszüntetése a magyar sajtó, a sajtószabadság gyásznapja. Ugyanez a véleményem, ha bármilyen más médiumból szélnek eresztenek egy politikai és gazdasági érdekektől független, szellemi műhelyként tevékenykedő közösséget. Meggyőződésem: ha egy laptulajdonos is fontosnak tartja és nyíltan is elismeri egy ilyen szellemi műhely tevékenységét, akkor a módot is meg kell találnia arra, hogy annak anyagi hátterét megteremtse. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden áron el kell tartania, ám ha ezt anyagilag nem bírja, akkor a valódi megoldás: tegye érdekelté a közösséget abban, hogy új feltételekkel folytathassa a munkát.
– Komolyan gondolták, hogy a tulajdonos – csaknem kétmilliárdos befektetés után – csak úgy átengedi, átadja a szellemi és anyagi értéket is képviselő MH-t? Ha ezt megteszi, az olyan, mintha az ablakon dobná ki a pénzét, így még reménykedhet, hogy valamit visszakap. Különben is a Ringier Kiadó Kft. (RK) kidolgozatlannak tartotta az önök ajánlatát.
– Azt senki sem vonta kétségbe, hogy sok pénzt költött Ringier AG az MH fejlesztésére, piacon tartására. Valamennyi új próbálkozását megelégedettség kísérte, érvényes ez a formai és a tartalmi változtatásokra is. Meggyőződésem, hogy az elmúlt egy-másfél évben a csökkenő példányszám ellensúlyozására is lett volna megoldás, ha ebből a gödörből valóban ki szerette volna húzni a kiadó az MH-t. Voltak ugyan előfizetői akciók, ám teljes igyekeztet nem tapasztaltam, úgy éreztem: takaréklángon tartják az MH-t. Ezért nem tehetek szemrehányást, hiszen egy kiadó joga, hogy mely termékére koncentrál inkább. Ezért is ajánlottuk fel – a saját anyagi lehetőségeink maximumát kínálva –, hogy záros határidőre átvennénk és továbbvinnénk a lapot. Míg az RK lemondott az MH-ról, mi tényleg hittünk abban, hogy van piaca annak, amit ez a szellemi közösség produkál. Ha valakinek már nem kell a birtokában lévő dolog, nincs haszna belőle, akkor úgy is megválhat tőle, hogy odaadja másnak, aki még használhatja. Az anyagi vonatkozását tekintve össze sem lehet hasonlítani a két dolgot, de erről a helyzetről az jut eszembe, amikor gyerekkoromban összegyűlt annyi pénzem, hogy új biciklit vehessek, a régit olyannak adtam oda, akinek nem volt rá pénze.
– Mennyire szembesült immár egy lap igazgatójaként is a piac könyörtelenségével? Azonnal és látványosan nem karolta fel senki a Zsurnaliszták Bt.-t, illetve az új napilapot. Mekkora felelősség 70-80 embert arra bíztatni, hogy tartsanak ki? Milyen jövőképet festett eléjük?
– Újdonság volt számomra a helyzet, hiszen tényleg „zöldmezős” beruházásként kellett alig 72 óra alatt egy új napilapot elindítani. Mindezt csak úgy lehetett elérni, hogy az MH volt munkatársainak nagy része bízott saját magában, a közösségben és bennem, még ha befektetői oldalról senkitől sem kaptunk akkora összeget, hogy csak az új lapra koncentrálva kezdhessünk munkához. Szó szerint innen-onnan kaptunk eszközöket és ez, valamint az idő rövidsége is a magyarázata annak, hogy nem tudtuk tökéletesen kidolgozni A Pont dizájnját, tartalmi koncepcióját. Ha már – az új befektetői körnek köszönhetően – nem kell a szerkesztőség anyagi feltételrendszerével foglalkoznom, akkor azon leszünk, hogy A Pont még inkább megtalálja a saját arculatát, úgy, hogy a magyar hírlapos szellemiség megtartva-megújulva egyértelműen tükröződjön belőle. Sokszor nyomasztóan, teljes mértékben átérzem annak a súlyát, hogy majdnem 80 ember sorsa, egzisztenciája az általam folytatott szervezői munkák eredményétől is függ. Senkinek nem ígérhettem semmit, én is csak reménykedtem abban, hogy a különféle formákban az olvasóktól érkezett bíztatásoknak az előfizetésekben is meglesz az eredménye, valamint abban, hogy végre megtaláljuk az ideális befektetőt. Az elmúlt egy hétben néhányan felőrlődtek, jelenleg 60-65 munkatársra lehet számítani. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mekkora az új szerkesztőség létszáma, mert a lapot jelenleg három kis helyiségben készítjük, a munkatársak zöme otthonról dolgozik. A közös megállapodás betartására senkit sem kényszeríthetek és tudomásul veszem, hogy nem mindenki bírja ezt az átmeneti feszültséget. A Pont jövője kapcsán azokra számítunk, akik eddig is értékelték az MH szellemi teljesítményét.
– Valós-e az az információnk, hogy az első napon 16-17 ezer vásárló volt kíváncsi az új lapra? Mennyi előfizetője van már az újságnak?
– Valamennyi munkatársunk anyagi áldozatvállalásának mértéke meghaladja az egymillió forintot. A nyomdaszámlát később kapjuk meg, az ADOC Interprint ezzel is kifejezte bizakodását a lap sikerében. Hivatalos terjesztési adatokat még nem kaptam, de az első napi eladásnál én is hasonló mennyiséget hallottam. Az A Pont decembertől kerülhet az előfizetők postaládáiba, az előzetes jelentkezések alapján eddig néhány ezret tartunk nyilván. A tényleges adatról csak a lapterjesztők összesítései alapján tudok beszámolni. A következő hetekben – miután a befektetőink által biztosított újabb technikai eszközöket megkapjuk – az előfizetésre jelentkezők száma is jóval nagyobb lehet, hiszen eddig az adatok felvételéhez szükséges „áteresztő kapacitásunk” is nagyon szűkös volt. Bízom abban, hogy az MH olvasótáborának nagy részét sikerül megnyernünk. Rajtuk kívül számítunk arra a fiatalabb korosztályra, amely értékeli a formai és a bizonyos szempontból tartalmi megújulást is. Sajnos titokzatoskodnom kell, de értse meg: reményeink szerint, ma fontos megállapodásokat jelenthetünk be: előfizetőkről, hagyományokról, jövőről...
– Miért nem ezt a kompakt megújulási változatot ajánlották az RK-nak, cserébe azért, hogy adjon még időt a bizonyításra?
– Korábban voltak próbálkozások erre is, visszatérően szóba került, hogy meg kellene újulnia a Magyar Hírlapnak, a többi között A Ponthoz hasonló formátum is felmerült, de komolyabb továbbgondolásra nem került sor. A megújulást felvillantó próbálkozások bizonytalansága is azt az érzést erősítette bennem: az RK már nem hosszú távon számol az MH-val.
– Ki állapította meg A Pont 150 forintos árát? Van-e már számítása arról, hogy mekkora példányszámnál lehet legalább nullszaldós az újság?
– A lap árát tekintve konzultáltam szakemberekkel, akik azt mondták, hogy vállalható ez az összeg. Persze elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy az előfizetők száma legyen a meghatározó az újságvásárlókhoz képest. Ezért is olcsóbb, ha előfizetik. Úgy számoltunk: ha naponta 25-30 ezer példányban elkel A Pont, akkor eredményes a vállalkozás. Addig is több forrásból kell majd finanszírozni a lapot, így nemcsak a befektetőkre támaszkodunk, hanem az előfizetésekből, a napi vásárlásokból befolyó összegen kívül annak az alapítványnak a forrásaira is számítunk, amit A Pont piaci térnyerése érdekében hozunk létre. A magas árról még annyit: ez a napi 150 forint a függetlenség ára.
