A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) tavaly negyedik negyedévi gyorsjelentésében 153, főleg országosan árusított lap adatait közlik, szemben az egy évvel korábbi 136-tal. Az újonnan regisztrált sajtótermékek zöme nem új alapítású, hanem már korábban is létező heti- és havilap, amely azonban csak most vállalkozott a megmérettetésre. Ezek közé tartozik például a Magyar Demokrata, a Star, valamint a Hustler, újdonságnak számít a Haszon Magazin, az IM, a magyar nyelvű National Geographic, a Nemzetközi DVD Magazin és a Polgári Otthon.
A 2003 utolsó negyedévében összesen értékesített lapok adatai alapján általában megállapítható, hogy mind az országos, mind a megyei terjesztésű politikai, illetve közéleti napilapok példányszáma csökkent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. A legnagyobb mértékben a Népszabadság eladásai estek, hiszen míg 2002 végén átlagosan 191,7 ezer kelt el belőle, addig az egy évvel későbbi időszakban már csak 169,5 ezer. Ugyancsak visszaesett a második legnagyobb példányszámú politikai napilap, a Magyar Nemzet, amelyből napi átlagban 79,1 ezret vettek, 11 ezerrel kevesebbet 2002 végéhez képest.
Ugyanakkor a napilappiacot immár két éve vezető Blikk eladása jó 16 százalékkal növekedett, átlagosan 237,4 ezer volt, a csütörtöki napokon pedig meghaladta a 251 ezret is, a tévéműsor-mellékletnek köszönhetően. (Idén februártól péntekenként jelenik meg a bulvárnapilap mellékleteként a Blikk TV Magazin.) Ám a bulvárnapilap-piac másik szereplője, a Színes Mai Lap az egy évvel korábbihoz képest tavaly több mint 20 ezerrel kevesebb, 56,3 ezer példányban fogyott. (A két éve ismét a piacon lévő Mai Nap eddig nem lépett be a Mateszba.) Növekedést mutat a Nemzeti Sport 91 ezres eladása is, ami hét százalékkal több a megelőző év utolsó három hónapinál.
A megyei napilapoknál - egyet kivéve - nincs lényeges változás, egy-két ezres, illetve százas csökkenésre éppúgy lehet példát találni, mint növekedésre. Nagy zuhanás a Jászkun Krónikánál tapasztalható, hiszen 2002 végén 3510 volt a napi átlagos eladás, 2003-ban pedig 486-ra csökkent.
A heti- és havilapok - a szórakoztató, életmód-, illetve a szakmai magazinok - között még mindig piacvezető a Story, amelynél kilencszázalékos a csökkenés, az ugyanazon kiadó által jegyzett Best átlagos eladása viszont 14 százalékkal növekedett. Egy kivétellel növekedés jellemzi a vasárnap megjelenő hetilapokat is, hiszen a Vasárnapi Blikk 16,5 százalékkal, a Vasárnap Reggel 12,3 százalékkal több példányban fogyott, ám az előbbieknél nagyobb múlttal rendelkező Vasárnapi Hírek vásárlói 52,3 ezerről 47,6 ezerre csökkentek.
A havonta megjelenő életmód-, valamint erotikus magazinokból általában 5-10 százalékkal kevesebbet vásároltak 2003 végén, mint egy évvel korábban, de az elsősorban nőknek szóló havi magazinok közül a Gyöngy a vizsgált időszakban csaknem 46 százalékkal növelte eladott példányszámát.
A legkevésbé az Üzlet & Siker havilapnak ment, hiszen a 31,9 ezer példányban megjelent magazinból összesen 554-et vásároltak 2003. IV. negyedévében, ami még mindig 14-gyel több az ugyanabban az évben regisztrált, előző negyedévihez képest (Korábbi Matesz-adat nincs).
