A Viasat3 napokban indított új műsorstruktúrájával jelentősen növelni tudta főműsoridős nézettségét. Az este fél héttől látható Dr. Csernus című műsor 2,24 százalékos közönségarányt hozott a 18–49-es korosztályban, ami több mint 100 százalékos emelkedést mutat az előzőekben azonos sávban vetített sorozatokhoz képest. Különösen jó eredményeket ért el a nem mindennapi módszereiről ismert pszichiáter a fővárosi nézők körében, akiknek több mint 4,5 százaléka nézte. Hajós András új műsora, a Késő Este Hajós Andrással is majdnem megduplázta a korábbi héten azonos időben sugárzott műsorok eredményeit, és a 18–49-es korcsoportban 4,6 százalékos közönségaránnyal futott az este 10 órakor kezdődő műsorsávban. Az első magyar igazi late night show Budapesten közel 11 százalékos közönségarányt produkált, amely már az első adásával a csatorna legnépszerűbb műsorai közé emelte Hajós produkcióját. Hétfőn este a szokásosnál jóval magasabb eredményt mutattak a Szex és New York című sorozat epizódjai. Idősávjának átlagos nézettségét jócskán meghaladta a Viasat3 képernyőjére visszatért rajzfilmsorozat, a Simpson család is. A műsorok nézettsége a hirdetők számára fontos csoportokban (fiatalok, magas vásárlóerejűek, városban élők, magas iskolai végzettségűek) különösen kedvező volt.
