Remélhetőleg a közeljövőben befejeződnek a tárgyalások a Hír Televízió Rt. és a befektetők között, a megállapodás pedig érdemben befolyásolja a televízió stabilitását - mondta lapunknak Borókai Gábor, a Hír Televízió Rt. elnöke. Azokról viszont, akik a cég feltőkésítésében szerepet vállalnak, Borókai nem árult el részleteket, csak annyit közölt, hogy magyar, illetve külföldi nagy- és kisvállalkozások egyaránt érdeklődnek a lehetőség iránt. A televízió tulajdonosainak az alapítás óta célja, hogy tovább erősödjék vállalkozásuk - a tárgyalások immár a célegyenesbe érkeztek. (A 2002 júniusában alapított cég jegyzett tőkéje a tavaszi tőkeemelés után 23 magánszemély által jegyzett 376,8 millió forint.)
Az elnök várakozásai szerint a televízió 2004 januárjában mintegy 1,7 millió háztartásban válik elérhetővé, vagyis a csatorna a kábelhálózattal rendelkező lakások 90, míg a teljes televíziós piac 50 százalékát fedi majd le. Borókai szerint egy év alatt ehhez fogható iramú terjeszkedést eddig egyetlen tematikus csatornának sem sikerült elérnie. A nézőszám gyarapodása mellett fokozatosan nő a televízió képernyője előtt eltöltött idő, vagyis a csatorna lassan kialakítja stabil nézőtáborát, s a Hír TV a négy legjobb nézettséggel rendelkező fizetős, magyar tematikus adó között szerepel. Az említett lefedettség mellett a televízió reklámbevételei is túlszárnyalnak minden korábbi várakozást - fogalmazott az elnök, ám konkrét bevételekről nem adott számot, azt azonban megemlítette, hogy az állami, illetve a kormány hatókörébe tartozó cégek egyelőre nem kényeztetik el reklámjaikkal a televíziót, közülük csupán a Mol kivétel. Miközben az elmúlt egy évben a várakozáson felül gyarapodtak a bevételek, a költségek is meghaladták az eredeti tervet, igazolván, hogy a hír valóban az egyik legdrágább televíziós műfaj. A Hír Tv - takarékos gazdálkodása okán - mégis sokkal kevesebb pénzből képes fenntartani önmagát, mint közszolgálati vetélytársai. Mára kikristályosodott a televízió műsorstruktúrája, ám a jövőre - főként a reggeli és az esti hírsávban - a jelenleginél is gyorsabb, informatívabb hírszolgáltatást tervez a csatorna, s ennek érdekében fejleszti technikai hátterét. Új magazinműsort akkor indít a televízió, ha az nemcsak eltartja magát, de nyereséget is termel. Már jelenleg is van néhány pénztermelő produkciója a csatornának. Borókai a Magyarországra készülő EuroNews televízióval kapcsolatban megjegyezte, hogy a Hír TV minden jelenlegi vagy reménybeli vetélytársára tisztelettel néz, s az említett társasággal már fel is vették a kapcsolatot, ám részletekbe nem bocsátkozott. Borókai az egyéves televízió egyik legnagyobb szakmai eredményének azt tekinti, hogy immár nem lehet abban hinni, hogy létezhetnek megkerülhető vagy elhallgatható információk, és ez jót tesz a médiapiacnak és a hazai nyilvánosságnak.
