Az éppen tévéző teljes lakosság körében este, a reklámok szempontjából frekventált fő műsoridőnek tekintett 19 és 22.49 óra között a tv2 38,2 százalékos közönségaránnyal vezette a nézettségi listát, az RTL Klubra 31,8 százalék volt kíváncsi - derül ki a harmadik negyedév átlagos adatait tartalmazó, a tv2-től származó AGB Hungary-adatokból. (A televíziók egyébként különböző időszakot neveznek meg fő műsoridőnek, de az arányok tapasztalataink szerint akkor sem változnak lényegesen: a teljes lakosság körében például 18 és 22 óra között a tv2 39,9 százalékos, az RTL Klub pedig 30,5 százalékos közönségarányt tudhatott magáénak.) A harmadik helyen 13,7 százalékkal az m1 állt. Budapesten fő műsoridőben az RTL Klub vezetett, míg a tv2 a megyeszékhelyeken, a városokban és a községekben volt az erősebb.
Szintén a teljes lakosságot alapul véve, de az egész napot vizsgálva nagyobb a különbség a két vezető tévé között: ebben a kategóriában 36,4 százalék választotta a tv2-t, az RTL Klubot pedig 26,9 százalék. Önmagához képest itt az m1 jól teljesített 12,4 százalékkal. A felmérés kitér a legszélesebb választékot biztosító AntennaMikro (AM), UPC Direct és a kábelhálózatok összesített közönségarányaira is. Ebben a kategóriában a vezető tévék kevésbé jól teljesítenek a vizsgált célcsoportban és időszakban: a tv2 részesedése 29,5 százalék, az RTL Klubé 22,9 százalék. Budapesten egész nap - a fő műsoridőhöz hasonlóan - az RTL Klub vezetett, máshol a tv2 volt a nyerő.
A hirdetők fő célcsoportjának számító 18-49 évesek körében, 19 és 22.49 között az RTL Klubot választották többen, 38,2 százalék, míg a tv2-t 36,9, az m1-et pedig 8,8 százalék. Kábelen, AM-en és UPC-n este a kiemelt célcsoportban az RTL Klub 35,5, a tv2 30,8, az m1 pedig 8,3 százalékos közönségarányt ért el.
A 18-49 éves korosztály átlagában az egész napon szintén a tv2 vezetett, 34,7 százalékkal, az RTL Klub 31,3 százalékkal követte, az m1 pedig 9,3 százalékkal állt mögöttük. Kábelen, AM-en és UPC-n ebben a kategóriában az RTL Klub 27,2 százalékával leelőzte a 26,2 százalékot elérő tv2-t. Az m1 ebben az esetben 8 százalékot tudhatott magáénak.
D. J.
