BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A gyenge forint is segítheti a raktárpiacot

2010. június 24. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A logisztikai ingatlanok piaca tavaly év végére elérte a mélypontot, az árak stabilizálódnak. Az Ablon regionális felmérése szerint idén a kihasználtság növelése a fő cél, így lassan csökkenhet az üres területek aránya, sőt egyes piacokon a kereslet részlegesen meg is haladhatja a kínálatot.
Ha az eddig tapasztalt pozitív gazdasági folyamatok nem torpannak meg, úgy akár már a jövő év elejére talpra állhat a szegmens - állítja Lovro Adrienn, az Ablon Group magyarországi ügyvezető igazgatója.
A piac lassú helyreállását az árak stabilizálódása mellett az is jelzi, hogy azok a bérlők, amelyek tavaly még csak gondolkodtak a költözésen, most már konkrét elképzelésekkel keresik meg a fejlesztőket. Az Airport City Logisztikai Parkba például idén már két új bérlő is beköltözött, további két nagy bérlővel pedig előrehaladott tárgyalásokat folytatnak 4600 négyzetméterről.

Ebben az évben 120 ezer négyzetméter új területtel bővülhet a piac kapacitása, elsősorban az előbérleti szerződéseknek és a build-to-suit projekteknek köszönhetően. Hasonlóan alakulhat a bérlői aktivitás is: 120-150 ezer négyzetméter raktárterület bérbeadása várható, így az üresedési ráta valamelyest csökkenhet majd. Az üresedés csökkenésében régiószerte bíznak. A román piacon elsősorban az átlagosnál jobb szolgáltatást nyújtó, minőségi ingatlanok felfutása várható már a harmadik negyedévtől kezdődően, sőt kismértékű hiány is kialakulhat.

A King Sturge nemzetközi ingatlan-tanácsadó szakértői szintén abban bíznak, hogy bérlői oldalról az ipari ingatlanpiac lendülhet fel elsőként. Úgy látják, a bérleti díjakra nehezedő nyomás hatására az ajánlati árak 3,5-4,5 euró között mozognak négyzetméterenként, amit a kedvezmények 15-20 százalékkal csökkentenek. Hangsúlyozzák, a nyugat-európai növekedés segíti majd a magyar exportpiacot, a gyenge forint és a kiváló úthálózat pedig vonzóvá teheti az országot logisztikai központok számára, így megnövekedhet a kereslet a raktárak iránt.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet