BUX 144765.41 0,61 %
OTP 46400 0,65 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jövőre indulnak a záhonyi fejlesztések

2008. április 14. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már elindult a Záhony térségében megvalósuló kiemelt projektek műszaki tervezése, egyes esetekben már a közbeszerzési pályázat is megjelent, míg másoknál ennek előkészítésén dolgoznak. Év végére vagy a jövő év elejére az építési engedélyek is megszületnek, 2009-ben pedig megkezdődnek az építkezések - mondta lapunknak Kálnoki Kis Sándor záhonyi miniszterelnöki megbízott. A kormány még 2006-ban döntött a záhonyi fejlesztésről, amelynek során a térséget a kelet-nyugati áruáramlás fogadókapujává kívánják fejleszteni. Tavaly májusban pedig meghatározták ennek fő elemeit, majd az év végén megszületett a beruházások kapcsán a végrehajtási határozat, ezek alapján készítik elő a fejlesztéseket.
A beruházás több kiemelt projektből áll, ezek között említette a kormánybiztos a széles nyomtávú vasút gerincének felújítását. Ennek tervezett költsége 20,5 milliárd forint. Ezt teljes egészében uniós forrásból kívánják finanszírozni, mint ahogyan a másik kiemelt projektet, a közúthálózat rekonstrukcióját is - az utóbbi nyomán a járművek a településeket elkerülő utakon közelíthetik meg a záhonyi térség logisztikai területeit. Azok ugyanis ma kizárólag falvakon át érhetőek el, ami nagy gondot okoz a térség lakosainak, hiszen például a múlt évben 140 ezer kamion dübörgött keresztül a településeken. A kiemelt projekt - amely útfelújítást, bekötőút-építést, valamint elkerülő utak építését is magában foglal - beruházási költsége mintegy 8 milliárd forint. A harmadik beruházás egy új, 130 hektáros ipari-logisztikai terület külső infrastruktúrájának fejlesztése, ennek költsége 4,5 milliárd forint, s a projekt 50 százalékos uniós támogatásra számíthat.
Mindez 2010-re elkészülhet, csupán a közúti fejlesztés egy része csúszik át várhatóan 2011-re; mivel a betelepülő ügyfelek üzleti tevékenysége várhatóan 2010-től indul meg. A fejlesztések együttes célja, hogy növeljék a térség fogadókészségét - további 5-6 milliárd forint megpályázható összeg áll majd rendelkezésre a jelenlegi és a betelepülni szándékozók számára. A tervek szerint 2010 körül Záhony tehát egy áruelosztó, nyersanyag-feldolgozó központtá válhat, az egyik ukrán-svájci vállalkozás például ott akarja létrehozni a mintegy 800 főnek munkát adó lemezhengerművét. Egy másik elképzelés szerint Záhony lehet a Kínából érkező áruk elosztó központja.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet