Azokra az országokra fogunk koncentrálni, ahol a piaci részesedés alapján benne vagyunk az első három-négyben - vázolta fel nemzetközi stratégiai elképzeléseit Federico Ghizzoni, az olasz UniCredit S.p.A. múlt héten kinevezett új vezérigazgatója. Inkább vagyok harmadik a vállalati szegmensben, mint a tizedik az univerzálisban - idézte a három évtizede a pénzintézetnél (illetve elődeinél) dolgozó bankárt az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap. Az 55 éves Ghizzoni azután került a legnagyobb olasz bank élére, hogy az igazgatóság eltávolította onnan az azt 15 évig irányító Alessandro Profumót (Napi Gazdaság, 2010. szeptember 23.). Az új vezér a sajtó előtti bemutatkozásakor közölte: abban biztosan különbözni fog elődjétől, hogy a hazai piacra fokuszál. Ezt is várják el tőle azok az UniCredit több mint 11 százaléka fölött rendelkező regionális banki alapítványok, amelyeknek nagy szerepük volt Profumo megbuktatásában - az olasz specialitásnak számító tulajdonosi szervezetek helytelenítették az általa vezérelt nemzetközi terjeszkedést, különösen miután beütött a válság és az expanzió finanszírozása miatt meggyengült a bank forráshelyzete.
Nemzetközi bank vagyunk és az is maradunk - igyekezett megnyugtatni Ghizzoni a protekcionista fordulattól tartó elemzőket, illetve az UniCredit külföldi érdekeltségeit. Furcsa is lett volna, ha a "Profumo-boyok" között számon tartott Ghizzoni teljesen hátat fordít az európai piacnak, hiszen ő a kelet-közép-európai terjeszkedés egyik motorja volt - a lengyel érdekeltséget vezette is, később pedig olyan, a válságban megtépázódott egységeknél menedzselte a rendcsinálást, mint a csoport ukrajnai és kazahsztáni leányai.
A közép- és kelet-európai ügyfelekre továbbra is maximális figyelmet kívánnak fordítani - hangsúlyozta Ghizzoni -, meg akarják tartani vezető szerepüket a régióban, itteni tevékenységük főhadiszállása továbbra is Bécs marad (korábban voltak aggályok, hogy Olaszországba kerül). Ebben a térségben azokra a piacokra összpontosítanak, ahol vezető szerepet játszanak, ilyen Lengyelország, Törökország, Oroszország, Közép-Európában pedig Csehország.
