Rekordszintre emelkedhet idén a kínai textilruházati export, annak ellenére, hogy az év második felében kisebb növekedést prognosztizálnak a szakértők: 2010 egészében az ágazat kivitelének értéke elérheti a 186 milliárd dollárt, ez 20 százalékkal haladná meg a 2009-est. Az eddigi csúcs 185,2 milliárd dollár volt 2008-ban - idézte fel a China Daily Zhang Xi'an, a kínai textil-külkereskedelmi kamara (CCCT) főtitkára szavait -, ez a globális válság nyomán tavaly 167 milliárd dollárra esett vissza. A kínai vámhatóság adatai szerint az idei első hét hónapban az előző év azonos időszakához képest 27 százalékos növekedést értek el - értékben így 109,67 milliárd dollárra rúgott a kivitel -, de 2010 hátralevő részében az emelkedő nyersanyagárak, a növekvő munkaerőköltségek miatt lassúbb tempóra számítanak. (A CCCT számításai szerint idén július végére 50 százalékkal magasabb pamut- és műanyagszál-árak alakultak ki, mint egy évvel korábban.)
A konfekciótermékek exportja gyengébb lesz a méterárunál - vélik a kínai külkereskedők -, amiben a már említett ár- és költségnövekedések mellett a jüan felértékelődése is szerepet játszik. E termékek exportjának a 70 százaléka Európába, az USA-ba és Japánba kerül, míg a félkész textilipari termékek, illetve a nyersanyagok zöme délkelet-ázsiai országokba megy, például Vietnamba, Kambodzsába és Bangladesbe. Az alacsonyabb bérű országokba irányuló alapanyagexport növekedése felgyorsítja a kínai textilipar átalakulását - mutatott rá Zhang -, a munkaintenzitás helyett mindinkább a hozzáadott értékre alapoz majd az ágazat.
A kínai textilipari export aranykorának már vége - állítja elemzésében a kínai CCF ágazati tanácsadó cég. Az, hogy 2010 első felében jobban alakult a szektor kivitele, mint az év elején feltételezték, nagyrészt annak köszönhető, hogy Európában, az USA-ban és általában a fejlett országokban feltöltötték a válságos időkben leapadt készleteket - vélik a cég szakértői -, de ez a második félévben már nem folytatódik ebben a tempóban. Ahogy a kínai munkaerő drágul, úgy kerülnek át az alacsony fokon feldolgozott termékeket előállító üzemek Délkelet-Ázsiába - erősítette meg a CCF elemzése a kamarai főtitkár véleményét. Ez a folyamat már 2005-ben megindult és a tanácsadó cég szerint mára visszafordíthatatlanná vált. A kínai kivitel mára polarizálódott: az erős alkupozícióban levő, kockázatkezelésre képes nagy cégek viszonylag könnyen elérhetnek áremelést, a kisebbek viszont veszteségekkel is szembesülhetnek, ha nem tudják kicsikarni a magasabb árakat.
