Nagy-Britannia bevezeti a bankadót, akkor is, ha a többi vezető európai ország nem teszi ezt meg - az előzetes információk szerint ezt erősíthette meg George Osborne pénzügyminiszter lapzártánk után, hivatali ideje első "Mansion House-beszédében". A mindenkori brit pénzügyminiszter évente egyszer a londoni Cityt felügyelő Lord Mayor székhelyén értékeli az ország gazdasági helyzetét, Osborne-tól azonban most jóval többet vártak a megfigyelők a szokásos összefoglalónál. A szerdai brit lapok értesülése szerint a pénzügyminiszter kitart korábbi álláspontja mellett, hogy a brit bankoknak ki kell venniük a részüket a 156 milliárd fontos költségvetési deficit csökkentéséből, már csak azért is, mert annak kialakulásában szerepet játszottak a kormányzati bankmentő akciók is.
Osborne még ellenzéki politikusként azt mondta, hogy a bankadóból több mint 1 milliárd fontot kellene beszedni - emlékeztetett a Financial Times -, de az összeg elérhetné akár az 5 milliárd fontot is. A koalíciós partner liberális demokraták vezető pénzügyi politikusa, Vince Cable 2-3 milliárd fontos bankadót javasolt. A pénzügyminisztérium a jelenlegi hírek szerint azt preferálná, hogy az adó alapja a bankok mérlegfőösszege legyen, nem pedig a profit vagy a bónuszok, ahogy az egyes elképzelésekben szerepelt (az IMF a G20 áprilisi tanácskozása elé készített egy részletes elemzést a pénzügyi szektor lehetséges hozzájárulásairól, annak javaslatai szerint mind a kétféle alap szerint megadóztatnák a pénzintézeteket).
A reformtervekben a szektor újraszabályozása is szerepel: felforgatná az elődje, Gordon Brown által kialakított háromosztatú felügyeleti rendszert, mert szerinte a brit bankválság elmélyülésében az is szerepet játszott, hogy az irányítás megoszlott a jegybank, a pénzügyi szolgáltatók felügyelete (FSA) és a pénzügyminisztérium között. Osborne tervei szerint az FSA továbbra is felügyelné az egyes bankokat, de beszámolási kötelezettséggel tartozna a jegybanknak - ez utóbbi feladata lenne a kockázatok kezelése, a különféle eszközbuborékok kialakulásának megakadályozása.
