Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európai Unió kitart a pénzügyi szektor extra megadóztatása mellett, noha a G20 pénzügyminiszterei múlt hét végi tanácskozásukon elbuktatták az univerzális bankadó bevezetésének ötletét (Napi, 2010. június 7.). A június végi csúcstalálkozóra készülő húszak csoportjában azok az országok győztek, amelyek viszonylag ép bőrrel megúszták a globális válságot és nem rendült meg bankszektoruk sem - ilyen volt például Brazília, Japán, Kanada. A G20 európai tagjainak képviselői azonban már a találkozó végeztével hangoztatták, hogy ők nem mondanak le a bankok külön adóztatásáról, mostanra pedig, az uniós pénzügyminiszteri értekezlet után, lényegében az lett az EU álláspontja, hogy meg kell találni ennek a módját. A soros elnök Spanyolország pénzügyminisztere, Elena Salgado uniós proaktivitást sürgetett e téren, osztrák kollégája pedig úgy fogalmazott a Reutersnak, hogy a G20 visszalépés volt, de Európa továbbra is bankadót akar, minél előbb, annál jobb. A német pénzügyminiszter-helyettes, Jörg Asmussen szerint a választópolgárok türelmetlenül várják, hogy a bankárokat is helyükre tegyék a krízis után; a banki különadón túlmenően a pénzügyi tranzakciók megadóztatását is be kell vezetni - tette hozzá Asmussen -, ha nincs globális konszenzus, akkor Európában kell előrehaladást elérni e téren.
Az egyetértés az európai országok között odáig terjed, hogy meg kell sarcolni a bankokat, ennek módjáról, céljáról és mértékéről azonban még sokféle vélemény van forgalomban. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) idén áprilisban olyan, a júniusi G20-csúcsra készülő előterjesztést tett közzé, amely szerint a "pénzügyi stabilitási hozzájárulást" az összes pénzintézet - tehát nem csak a bankok - kötelezettségeire vetnék ki, először egyforma, később a kockázatoktól függően differenciált kulccsal. A kulcs mértékét a korábbi válságok tapasztalatai, azok nettó közvetlen költségvetési költségei alapján kellene meghatározni, figyelembe véve a pénzügyi rendszer kockázati profilját (szerkezetét, szabályozási és törvényi kereteit). Az IMF tervezete azt is megvizsgálta, hogy a bevételt külön alapba érdemes-e tenni - forrást teremtve az esetleges jövőbeni bankmentő akciókhoz - vagy pedig az általános költségvetési bevételeket növeljék-e vele; a Valutaalap szakértői a külön alap előnyei között említik, hogy abból könnyebben lehetne finanszírozni a mentőakciókat (akár egy e célra felállított új hatóságot is), megőrizve az erre hivatott testületek függetlenségét a standard költségvetési folyamatoktól.
Az azóta ismertté vált kormányzati állásfoglalások alapján Nagy-Britannia és Franciaország inkább az általános költségvetési kiadásokra fordítaná az így befolyó pénzeket, míg Németország inkább krízisfinanszírozásra különítené el. Még inkább ellentmondásos a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó (az úgynevezett Tobin-adó) kérdése: az IMF-előterjesztés szerint nem ez lenne a legjobb eszköz se a válságkezelő mechanizmus finanszírozására, se a pénzügyi instabilitás kivédésére, ráadásul ennek a terhe nagyrészt azokra hárulna - különféle tételekben eldugva -, akik igénybe veszik a pénzügyi szolgáltatásokat (vállalatok és magánszemélyek egyaránt). A Tobin-adót az utóbbi időben leginkább Németország szorgalmazta, a mostani uniós pénzügyminiszteri tanácskozás után azonban Michel Barnier, a belső piacért felelős uniós biztos is azt mondta a BBC-nek adott interjújában, hogy személy szerint ő is támogatja egy ilyen adó bevezetését.
