Többféle intézkedés bevezetése mellett döntött az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa, reagálva egyes piaci szegmensek súlyos feszültségeire, amelyek gátolják a monetáris politika transzmissziós mechanizmusait, ily módon a középtávon árstabilitásra törekvő monetáris politika hatékony folytatását is - fogalmazott hétfőn reggel kiadott közleményében az eurózóna központi bankja. A hangsúlyozottan a monetáris politika védelmével indokolt lépések azonban első körben az euróországok költségvetési és adóssághelyzetének megsegítését szolgálják, hiszen a tételesen felsorolt intézkedések első pontja szerint az ECB megjelenik az eurótérség állami és magánadósságainak piacán, hogy "likviditást biztosítson a diszfunkcionális piaci szegmenseknek".
Az ECB egy órával azután adta ki közleményét, hogy az uniós pénzügyminiszterek bejelentették, 750 milliárd eurós csomagot raktak össze a piaci zavarok lecsillapítására. Néhány nappal korábban még hiába fordult európai bankok egy csoportja az ECB-hez, hogy jelenjen meg vevőként az államkötvények másodlagos piacán: Jean-Claude Trichet, a jegybank elnöke rendre úgy nyilatkozott, hogy a büdzsék konszolidálása az egyes kormányok feladata. Az eurózóna jegybankjának tétlenkedése hozzájárult ahhoz, hogy a múlt hét végére elfajuljon a helyzet a Görögországból kiinduló válság miatt felbolydult piacokon - mondják mára elemzők, igaz, mások arra figyelmeztetnek, hogy a bank átlép egy határt, amikor állami és vállalati kötvények vásárlásába kezd, elmaszatolva a fiskális és a monetáris politika közti vonalat. Az eurózóna alapszabályai azonban csak azt tiltják, hogy az ECB közvetlenül a kormányoktól vásároljon kötvényeket, a másodlagos piacon megjelenhet; a jegybanki közlemény külön hangsúlyozza, hogy speciális műveletekkel sterilizálni fogják a mostani intervenció hatásait és a monetáris politika változatlan marad.
A megnövekvő piaci likviditás visszaszívásáról beszélt Trichet tegnapi bázeli sajtóértekezletén is, ahol azt is kiemelte, hogy a kormányzótanács teljesen független, döntésében nem játszott szerepet semmiféle nyomás. A svájci városban épp a világ jegybanki vezetőinek tanácskozását vezető ECB-elnök itt sem árulta el azt, amit a közlemény is homályban hagyott, vagyis mekkora körre terjed ki az ECB beavatkozása, csak annyit tudni, hogy erről a kormányzótanács hivatott dönteni. Az viszont kiderült tegnap délelőttre, hogy a feladatot nem csak az eurózóna központi bankjának kell elvégeznie: a valutaövezet egyes országainak jegybankjai sorra jelentették be, hogy euróországok államkötvényeinek vásárlásába kezdtek.
