Az olasz idegenforgalomban a húsvét abszolút csúcsidőszaknak számít, legalább annyira, mint a nyár, részben a vallási turizmus miatt. Aki a legnagyobb katolikus ünnep tiszteletére megy Rómába, azt az időjárás se tartja vissza - idén ennek biztosan így kellett lennie, hiszen az olasz fővárosban ömlött az eső húsvétvasárnap. A többség persze a vakációzás miatt utazik, legyen szó akár külföldiről, akár magukról az olaszokról, akik hagyományosan kimozdulnak húsvéthétfőn, még ha csak egy környékbeli kirándulóhelyre is. A szálláshelyek idén elégedettebbek lehetnek, mint tavaly: a Federalberghi-Confturismo szállodai szövetség első adatai szerint a 2009-es húsvétnál 8 százalékkal több, összesen mintegy 9,2 millió vendéget fogadtak, ami 2,7 milliárd euró bevételt hozott. Az éttermek rosszabbul jártak: idén 2,4 százalékkal kevesebben, kicsit több mint 4 milliónyian döntöttek úgy, hogy nem otthon költik el a húsvéti ebédet, a vendéglátóhelyek csaknem 52 százaléka a foglalások csökkenéséről számolt be a Fipe szakmai szövetségnek - tudósított az ANSA hírügynökség.
Sokkal gyengébb ünnepet zártak a görög szállodások: a 9500 görögországi hotel közül eleve csak mintegy kétezer nyitott ki húsvétra - idézett egy görög rádiós jelentést a bolgár Focus News hírügynökség -, negyedével kevesebb a tavalyinál. Az utazási irodák beszámolói szerint az országba érkezők az autóval megközelíthető helyeket preferálták, de ezeken a területeken is 15 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be, dacára annak, hogy sok helyen akár 25 százalékot is engedtek a tavalyi árakból. Piaci várakozások szerint április végére minden szálloda kinyit, de akkor is rá lesznek kényszerülve, hogy nagyon turistabarát csomagokat kínáljanak.
