Öldöklő küzdelmet várnak a piackutatók az év utolsó két hónapjában az Egyesült Államok kiskereskedelmi szektorában, a csatákat azonban nem a vevők vívják majd egy-egy trendi ajándéktárgyért, hanem az üzletek a vevőkért. Az országos kiskereskedelmi szövetség (NFR) legfrissebb felmérése szerint a fogyasztók az idén éves összevetésben 3,2 százalékkal fogják vissza költéseiket a Halloweentől karácsonyig tartó ünnepi szezonban: átlagosan 682,74 dolláros kerettel számolnak. A várt visszaesés kisebb lenne az egy évvel ezelőtti 7,6 százalékos zuhanásnál, de így is először fordulhat elő a felmérés 1992 óta tartó történetében, hogy két egymást követő évben csökken a kereslet. Az NFR saját, a munkanélküliségi és a kiskereskedelmi forgalmi mutatókon alapuló előrejelzése szerint egy százalékkal mérséklődik a szezon forgalma, a vevők összesen 437,6 milliárd dollárt hagynak majd az üzletekben.
A felmérésben megkérdezettek 43 százaléka mondta azt, hogy főleg az árengedmények befolyásolják majd döntéseiket - egy éve 40 százalékuk nyilatkozott így -, és 70 százalékuk készül a diszkontot adó helyeken vásárolni (ez az arány lényegében nem változott). A családtagokra átlag két százalékkal kevesebbet szándékoznak költeni, a barátokra és a kollégákra azonban 17, illetve 15 százalékkal is kisebb keret jut. Más piackutatók arra is számítanak, hogy az idén már nem kell 70 százalékos árengedménnyel becsalogatni a vevőket, elég lesz a 35-40 százalék is.
Olyan cég is akad, amelyik optimistán várja az ünnepi időszakot: a ShopperTrak szerint 1,6 százalékkal nőhet az árbevétel, miközben az üzletekbe 4,2 százalékkal kevesebb vevő érkezik majd. (A piackutató szerint tavaly drámai volt a hanyatlás, az üzletekbe látogatók száma 15 százalékkal esett vissza, a költések összege 5,9-del.) A ShopperTrak több mint 50 ezer bevásárlóközpontokban levő üzletet figyel - megszámolják az oda belépőket is -, s eddigi idei tapasztalataik alapján úgy vélik, lehet, hogy ritkábban mennek az emberek shoppingolni, de az is érezhető, hogy ilyenkor ki akarnak lazulni a sok rossz hír hatása alól, kicsit meg akarják végre jutalmazni magukat.
