Véget ért az olcsó részvények korszaka a Budapesti Értéktőzsdén, a részvények árazására használt nyereség-árfolyam hányados ugyanis átlépte az ötéves átlagot. Előtte azonban több mint hétezermilliárd forintnyi vagyon égett el a BÉT-en a válság két évvel ezelőtti kitörésétől az idén márciusi mélypontig. A magyar befektetők most nem éltek át olyan tragédiákat, mint az 1998-as válság idején, sőt bizonyos szempontból jót tett a krízis, ugyanis a vége felé megjelentek a piacon a magyar magánszemélyek is, akik ezúttal jókor vásároltak be. A reálgazdaság alakulását figyelők még kevésbé lehetnek elégedettek, elemzők szerint a fiskális politika jószerivel mozgástér nélkül maradt, a monetáris politika pedig jó ideje kényszerpályán mozog. A magyar piacon 2008 első felében javában tartott a lakossági hitelboom, a szektorban csak akkor láttak hozzá a hitelezési aktivitás jelentősebb csökkentéséhez, amikor már a magyar pénzpiacokat is közvetlenül, nagyon negatívan érintette a válság.
