BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiment a divatból a shoppingolás

2009. augusztus 5. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A válság elhúzódó hatásai miatt a kiskereskedőknek még hosszú ideig a korábbinál kisebb forgalommal kell beérniük az Atlanti-óceán mindkét partján. Az eurózónában júniusban 2,4 százalékkal zsugorodott a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbival összevetve, ami ugyan valamivel jobb a háromszázalékos májusi zsugorodásnál, de rosszabb az elemzők 2,2 százalékos várakozásánál - jelentette az Eurostat. Havi összehasonlításban 0,2 százalékkal csökkentek az eladások. A vásárlókat óvatosságra készteti, hogy bizonytalannak érzik munkahelyüket, amire minden okuk megvan, figyelembe véve, hogy a munkanélküliségi ráta 9,4 százalékra nőtt júniusra, és az OECD arra számít, hogy 2010-re 12 százalékig emelkedik. Amíg ez a helyzet nem változik, addig spórolni fognak a fogyasztók, amit a kiskereskedelmi hálózatok csak részben tudnak ellensúlyozni állandó akciózásukkal.
Vélhetőleg az USA kiskereskedői is hiába bíznak abban, hogy a tanévkezdés előtti bevásárlások végre fellendítik a tizedik hónapja csökkenő forgalmat: hagyományosan ugyan a júliusi adatokban szokott először megjelenni az ilyenkor szokásos shoppingolás hatása, most azonban újabb ötszázalékos visszaesést jeleznek a Thomson Reuters által megkérdezett elemzők. (A ma megjelenő mutatót némileg torzítja, hogy nincs benne a Wal-Mart Stores Inc. forgalma, miután a világelső kiskereskedelmi lánc idén beszüntette a havi eladási adatok közlését.) A vásárlási kedvet az is visszafogta, hogy idén sok szövetségi államban elmaradt vagy augusztusra tolódott az "adószabadság" időszaka (ilyenkor az egyes államok felfüggesztik a forgalmi adókat, hogy ezzel is segítsék az iskolakezdést). Tapasztalatok szerint aki egyáltalán vásárol, az sem akarja a teljes árat megfizetni: az akció gyakorlatilag alapkövetelmény, ráadásul a beérkező őszi ruházkodási cikkeknek az eladatlan nyári készletek árával is állniuk kell az összehasonlítást.
Az amerikaiak valamivel kevesebb mint a fele szán kevesebbet gyermeke iskolai felszerelésére idén, mint tavaly - derül ki az országos kiskereskedelmi szövetség felméréséből. Több mint 56 százalékuk jobban ki akarja használni az akciókat, azok aránya pedig, akik az áruházak saját márkáit részesítik majd előnyben, illetve a kuponok felhasználására törekednek, 40-40 százalék körül alakul.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor
Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet