A német Puma AG sport-ruházatgyártó nettó nyeresége 3,7 százalékkal, 96,6 millió euróra nőtt az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miközben az árbevétel 2 százalékkal, 655,8 millió euróra kúszott fel. A társaság csökkentette éves előrejelzését: a korábbi 10 százalékos nettó profitnövekedés helyett immár csak alacsony, egy számjegyű bővüléssel számol. Az árbevételre adott korábbi jóslat közepes-nagy egy számjegyű emelkedést várt, amit most szintén kis egy számjegyű növekedésre módosítottak. A szerény eredményeket és az éves előrejelzés módosítását a cégvezetés szerint főként az indokolja, hogy az idén nem rendeznek olyan nagy világversenyt, amely felerősítené a fogyasztók érdeklődését a sportruházat iránt, ráadásul az első negyedévben az Egyesült Államokban egy számviteli változtatás 17,6 százalékkal csökkentette a megrendeléseket. A Pumára nemrégen tett felvásárlási ajánlatot a francia PPR SA luxuscikkgyártó, amely a múlt hónapban a Herz testvérek részvényeinek megszerzésével 27 százalékra emelte részesedését a cégben. A társaság részvényeinek árfolyama a profit-előrejelzés csökkenése után 0,3 százalékkal, 334,97 euróra csúszott vissza, ami még mindig jobb, mint a PPR 330 eurós ajánlata. A befektetők már korábban is kritizálták a PPR által kínált összesen 5,3 milliárd eurós árat, ami szerintük nem fejezi ki a Puma valós értékét.
