Az olasz gazdasági minisztérium meghirdette az Alitalia S.p.A. állami tulajdonban lévő 49,9 százalékos ellenőrző pakettjét. Az ajánlattételi periódus egy hónapig tart, 2007. január 29-én zárják le. A jelentkezőknek a társaság legkevesebb 30,1 százalékára kell ajánlatot tenniük, de elmehetnek a teljes, 49,9 százalékos részesedésig is. Vállalniuk kell, hogy a minimális pakettet addig megtartják, amíg elérik a beadott üzleti tervben vállalt célokat, és fenn kell tartaniuk az Alitalia nemzeti légitársaság jellegét. A pályázóknak azt is tudomásul kell venniük, hogy az olasz tőkepiaci szabályozás szerint a tőzsdei vállalatokban 30 százaléknál nagyobb részvénycsomaggal rendelkező befektetőknek nyilvános ajánlatot kell tenniük a részvények fennmaradó részére. A bejelentés hatására 6,1 százalékkal megugrott az Alitalia részvényárfolyama, ami azt jelzi, hogy a befektetők is a privatizációban látják a cég megmentésének esélyét.
A kormány december elsején jelentette be, hogy befektetőt keres az Alitalia talpra állításához. A légitársaság piaci értékét szakértők 1,37 milliárd euróra teszik, ám a cég az elmúlt öt év egyikében sem produkált üzemi nyereséget és utoljára 2002-ben ért el nettó profitot. A korábbi években politikai szempontok alapján hozott döntések következtében a cég öt különböző repülőgéptípust üzemeltet, ami szükségtelenül növeli a karbantartási költségeket és a pilóták képzésére fordított kiadásokat. Ugyanilyen okok miatt két központot tart fenn, Rómában és Milánóban, és tíz szakszervezet működik a vállalatnál, amelyek ellenállnak a hatékonyságot növelő, ám a munkaerőt csökkentő változtatásoknak. Az elmúlt hónapokban tárgyalásokat folytattak az Air France-KLM-mel az esetleges fúzióról, ám a francia–holland társaság közölte, hogy addig nem lehet szó ilyesmiről, amíg nem teszik rendbe az Alitalia pénzügyeit.
