Az év végével elhagyja a DaimlerChrysler AG német–amerikai autógyártó vállalatot Jürgen Schrempp vezérigazgató – jelentették be tegnap. Schrempp azután nyújtotta be lemondását, amit a vállalatvezetés elfogadott, hogy élesen támadták a közgyűlésen a részvényesek. A vezérigazgatói szék várományosa a jelenleg az amerikai divíziót vezető Dieter Zetsche, akit öt évre neveznek majd ki 2006 januárjában. A Chrysler első embere Thomas LaSorda lesz.
A világ ötödik legnagyobb autógyártója tegnap tette közzé második negyedéves eredményét is. Április és június között a DaimlerChrysler 1,67 milliárd eurós működési nyereséget ért el, ami ugyan 20 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi eredményhez viszonyítva, de jelentősen meghaladta az elemzők előzetes várakozásait, így a társaság részvényének árfolyama több mint 8 százalékot erősödött tegnap. A befektetők különösen azt értékelték, hogy az első negyedévet jelentős veszteséggel záró Mercedes Car Group nyereséges volt az év második három hónapja alatt. A csoport luxusmárkáit gyártó divízió eredményét rontották a Smart típushoz kapcsolódó kiadások, ezek figyelembevétele nélkül a Mercedes több mint 300 millió eurós működési eredménnyel büszkélkedhetett volna. Az Egyesült Államokban a General Motorsszal és a Forddal árháborúba keveredő Chrysler működési eredménye 544 millió eurót tett ki, ami a csoport egészéhez hasonlóan meghaladta az elemzői előrejelzéseket. Tegnap tette közzé második negyedéves eredményeit a FIAT is. A súlyos krízis után levő, legendás olasz autógyártó 217 millió eurós nettó eredményt ért el április és június között, árbevétele pedig 4,89 milliárd euróról 5,01 milliárd euróra nőtt.
