A mobilkészülékeket gyártó Sony Ericsson vegyesvállalat 2001. októberi megalakulása óta másodszor zárt nyereséges negyedévet a múlt év utolsó három hónapjában. A cég a tárgyidőszakban 8 millió készüléket adott el, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az árbevétel 16 százalékos bővüléssel 1,437 milliárd euróra emelkedett, a nettó nyereség 43 millió euró volt az egy évvel korábbi 69 milliós veszteséggel szemben. Az eredmény javulásában jelentős szerepet játszott a tavalyi év első felében végrehajtott szerkezetátalakítás, amely a nyereségesség növelését célozta.
A Financial Times idézte John Peter Leesit, a társaság pénzügyi igazgatóját, aki kifejtette, hogy számukra jelenleg fontosabb a nyereségessé válás, amit idén az év egészére is szeretnének elérni, mint a piaci részesedés, bár természetesen annak növelésében is reménykednek. Becslések szerint ugyanis a jó eredmények ellenére mintegy 0,3 százalékkal, 6 százalékra csökkent a hatodik legnagyobb mobilcég világpiaci részesedése, miközben az utolsó tavalyi negyedben 20 százalékkal, 145 millióra emelkedett az eladott készülékek száma. A Sony Ericsson idén az értékesítés 10 százalékos bővülésére számít. Az elemzőket azonban aggasztja, hogy bár a társaság több olcsóbb modellel is kijött, amelyek népszerűnek bizonyultak, még mindig túl kisszámú termékre támaszkodik a nyeresége.
