Elsősorban az új modelljeinek sikerére alapozva idén jobb eredményre számít a Renault, mint a meglehetősen kiábrándító 2003-ban. Európa negyedik legnagyobb autógyártója tavaly - a Daciával és a Samsunggal együtt - összesen 2,389 millió autót értékesített, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a saját márkanevén értékesített kocsik eladása 1 százalékkal, 2,209 millióra csökkent. A cég legfontosabb piacán, Európában a visszaesés 3,4 százalékos volt, így a piaci részesedése 10,7-ről 10,6 százalékra csúszott vissza - írta a Reuters. A második félévben azonban az új Mégane és Scenic megjelenése után jelentősen élénkültek az eladások. A Mégane sorozat az idén teljessé válik, megújul a Clio és a Twingo, és a negyedik negyedévben teljesen új kisautóval áll elő a Renault. Ennek köszönhetően idén mind az értékesítés, mind a nyereség terén javulásra számít a társaság, annak ellenére, hogy az európai piac várhatóan csak 1 százalékkal bővül. Európán kívül 2003-ban 9 százalékkal emelkedett az értékesítés, nagyrészt a Nissannak köszönhetően, és idén jelentős üzletkötésekre számít Iránban, Kínában és Oroszországban.
Az euró magas árfolyama a Renault-nál is kedvezőtlenebbül érinti a DaimlerChrysler európai részlegét, a Mercedes-Benzet, különösen ha a dollár gyengélkedése 2005-ben is folytatódik. A kiút, mint Manfred Gentz pénzügyi igazgató megjegyezte, részben az USA-ban folyó termelés növelése. A Mercedes duplájára kívánja emelni a SUV-ok gyártását alabamai üzemében, ahol az új hatszemélyes, négykerék-meghajtású sportkombit fogják gyártani.
