BUX 130900.26 -0,6 %
OTP 40900 -0,49 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kinn van a vízből a Vivendi

A vártnál jobb eredményt ért el az idei harmadik negyedévben a francia Vivendi, miután jól teljesítettek média- és távközlési érdekeltségei. Az adósságállomány csökkentése a tervezettnél jobban halad.

2003. december 2. kedd, 23:59

A Vivendi Universal SA francia média- és távközlési csoport meglepetésre 131 millió euró nettó nyereséget ért el az idei harmadik negyedévben, noha a piac nagyjából ugyanekkora mínuszra számított az egy évvel korábbi 1,23 milliárdos veszteség után. Az üzemi nyereség csökkent ugyan éves összehasonlításban, de pro forma alapon 43 százalékkal emelkedett, és ugyancsak meghaladta a várakozásokat. A két év óta először elért nettó nyereség azt jelzi: a csoport kezdi összeszedni magát azután, hogy adósságállománya a féktelen akvizíciós offenzíva következtében vészes szintre duzzadt. A cég már az összeomlás szélén állt, amikor tavaly új gárda vette át a vállalat irányítását Jean-René Fourtou vezérigazgatóval az élen, és radikális fogyókúrába kezdett, aminek során több milliárd euró értékű vagyont adtak el, és szűkítették a csoport túlságosan szerteágazó tevékenységi körét. A csoport amerikai médiaérdekeltségeinek értékesítése most van folyamatban.
A Vivendi az eredmény közzétételével egy időben megerősítette, arra számít, hogy az év egészében a dollár gyengélkedése ellenére pozitív nettó eredményt ér el az egyszeri tételeket nem számítva, és erőteljesen nő az üzemi nyereség. A cég bejelentette, hogy 2,7 milliárd euró összegű hitelkeretet biztosított a maga számára, ami nagyobb pénzügyi rugalmasságot tesz lehetővé. Egyúttal közölték, hogy a harmadik negyedévben 900 millióval, 12,8 milliárd euróra csökkent az adósságállomány, így máris túlteljesítették az eredeti célkitűzést, amely szerint 13 milliárdra kellett volna mérséklődnie az év végéig.
Az eredmények bejelentése nyomán 0,5 százalékot erősödött a Vivendi részvényeinek árfolyama, amely idén eddig 26 százalékot emelkedett, meghaladva az európai médiacégek Dow Jones Stoxx indexének 15 százalékos növekedését.
A csoporton belül a Canal Plus fizetőtévé üzemi nyeresége több mint háromszorosára emelkedett. A távközlési cégek közül a francia Cégétél üzemi profitja ugyan 460 millióról 531 millió euróra emelkedett, de így is elmaradt a várakozásoktól. A Vivendi 35 százalékos tulajdonában lévő marokkói Maroc Télécom 174 milliós üzemi nyereséget generált, szemben az egy évvel korábbi 111 millióval.

Gáti Tibor
Gáti Tibor

Ez is érdekelhet