BUX 131194.51 -0,38 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az EMI erősített a zsugorodó zenepiacon

Megállt az EMI Group zenekiadó árbevételének csökkenése az első félévben. A brit csoport megerősítette, hogy ajánlatot tesz a Time Warner zenekiadó üzletágára

2003. november 19. szerda, 23:59

A szeptemberben véget ért első üzleti félévben megállt a brit EMI Group Plc árbevételének két évig tartó csökkenése, ami egyben azt jelenti, hogy a világ harmadik legnagyobb zenekiadó cége növelte részesedését a mintegy 10 százalékkal zsugorodó piacon. A társaság, amely olyan népszerű előadókkal büszkélkedhet, mint Robbie Williams, Kylie Minogue és Norah Jones, az elmúlt két évben 1800 fős létszámleépítéssel és több száz előadó elküldésével mintegy 100 millió fonttal mérsékelte működési költségeit, aminek nyomán kissé nőtt az üzemi nyereség. Az adózás előtti és a nettó profit esett ugyan, de ez az egy évvel korábbi vagyoneladásból származó egyszeri bevételekre vezethető vissza, és a csökkenés kisebb volt a vártnál. A cég előrejelzése szerint a jövő márciusig tartó pénzügyi évben 5-8 százalékkal szűkül a zenei piac.
A brit kiadó már korábban bejelentette, hogy meg akarja venni az egyesült államokbeli Time Warner médiacsoport zenekiadói üzletágát. A kezdeményezést az kényszerítette ki, hogy a német Bertelsmann AG és a japán Sony Corp. nemrég megegyezett zenekiadóik egyesítéséről. Szakértők szerint azonban a két fúzió közül csak az egyiket fogják jóváhagyni a versenyhatóságok. Eric Nicoli, az EMI elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy ajánlatot tettek a Time Warnernek. A brit zenekiadó csoport jól értesült források szerint 1 milliárd dollár készpénz mellett a létrejövő új cég 25 százalékos részvénycsomagját adná az amerikai médiaóriásnak. Az EMI-nak azonban egy rivális ajánlattal is meg kell küzdenie. Egy befektetői csoport, amelynek élén Edgar Bronfman, a Seagram Co. volt vezérigazgatója és a milliárdos Haim Saban áll, értesülések szerint 2,5 milliárd dollárt ajánl a Warner Music lemezcégért és a zenei kiadványokat kiadó Warner Chappellért. Az EMI csak az előbbit szeretné megvenni.

Gáti Tibor
Gáti Tibor

Ez is érdekelhet