A Volkswagen AG a világ harmadik legnagyobb teherautó-gyártójává léphet elő, ha igaznak bizonyulnak a Financial Times és a tegnapi Der Spiegel hírei, amelyek szerint a VW megveszi a német MAN-csoport teherautó-gyártó részlegét. A német hetilap úgy tudja, hogy a megállapodás már létrejött a VW vezérigazgatója és a MAN legnagyobb részvényesének, az Allianz biztosítónak a cég igazgatótanácsába delegált pénzügyi igazgatója között. A fő tevékenységének számító teherautó-gyártás mellett a MAN hajógépészeti egységeket, nyomdagépeket és rakétaalkatrészeket is előállít. Az idei első negyedévet veszteséggel zárták, és tavaly megfeleződött a csoport piaci értéke. A teherautó-gyártás megszerzésével a VW kitölthetné a kínálatában jelenleg található űrt, amely a kisteherautók és a Scania 30 tonnás monstrumai között található (a VW-nek 34 százalékos szavazati joga van a Scaniában). A hír hatására tegnap 7,9 százalékkal emelkedett a MAN-részvények árfolyama a frankfurti tőzsdén.
A VW azonban a hírek szerint nemcsak otthon, külföldön is terjeszkedik: a cég tegnap bejelentette, hogy 2007-re csaknem kétszeresére, évi 1,36 millióra növeli a Kínában gyártott autóinak számát. A vezető európai autógyártó már most is domináns szerepet játszik a világ leggyorsabban növekvő autópiacán, s vezető helye megőrzésére komoly anyagi áldozatot is kész hozni: a csangcsuni FAW-VW vegyesvállalat egymilliárd eurós beruházást hajt végre. Ennek keretében a jelenlegi üzem kapacitását évi 300 ezerről 330 ezer gépkocsira emelik és egy új üzemet építenek, ugyancsak évi 330 ezer darabos teljesítménnyel. A Volkswagen másik nagy kínai vegyesvállalata, a sanghaji pedig 2007-ig 75 százalékkal, évi 700 ezerre emeli termelését - ennek költségéről egyelőre nem nyilatkoztak. A Volkswagen eddig 3 milliárd eurót fektetett be Kínában.
