Drasztikus intézkedésekre készül az ír Ryanair Plc fapados légitársaság a vele azonos profilú holland Buzz cégnél, amelyet a múlt hónapban vásárolt meg nettó ötmillió euróért a KLM-től. A program szerint április 1-jétől legalább négy héten át teljesen szüneteltetik a Buzz működését, a 600 alkalmazottból 400-at elbocsátanak - köztük a teljes adminisztrációs és értékesítési gárdát, a légikísérők 80, a pilóták 25 százalékát -, megszüntetik a 24 járat felét. A fennmaradó 12 útvonalon májustól megkétszerezik a kapacitást, ugyanakkor 50 százalékkal leszállítják a jegyárakat, végül 12-ről 8-ra csökkentik a repülőgépek számát. A Ryanair azt sem zárja ki, hogy teljes egészében felszámolja a Buzzt, a végső döntés annak függvénye lesz, hogy a cég alkalmazottai és a hitelezők hogyan reagálnak a tervre - írta a Dow Jones.
A Buzz az elmúlt két évben 30-30 millió euró veszteséget produkált, jelenleg pedig heti több mint egymillió eurós veszteséggel üzemel. A Ryanair szerint ez döntően szerkezeti fogyatékosságokra vezethető vissza, így a rosszul összeállított menetrendre, a vegyes flottára és a gyenge kapacitáskihasználást eredményező túl magas árakra (januárban a kihasználtság mindössze 48 százalék volt). Míg a Ryanairnél évi csaknem tízezer utas jut egy alkalmazottra, a Buzznál ugyanez a szám a háromezret sem éri el. Az elemzők számítottak rá, hogy a Ryanair szerkezetátalakítási programot hirdet, a karcsúsítás mértéke azonban meglepte őket.
